Maradona és az emlékek

2002.06.28. 21:50
Címkék
Furcsa emberek a japánok és furcsa ember Diego Armando Maradona is.A felkelő nap országában majdnem nyolc év után adták meg újra a vízumot a valaha volt egyik legnagyobb labdarúgónak, ám péntek reggel a tokiói nemzetközi repülőtéren mégis úgy fogadták őt, a néhány héttel korábban még közellenségnek számító egykori csillagot, mintha a Japán–Argentin Baráti Társaság elnöke lenne. Mint ismert, Maradonát többször is drogfogyasztáson kapták, emiatt a rigorózus távol-keletiek nemkívánatos személynek nyilvánították az argentin zsenit, és csak a FIFA nyomására adták meg neki a beutazási engedélyt.Persze Maradona is megér egy misét. Bár már megvolt a vízuma, mégsem utazott el a sorsdöntő argentin–svéd meccsre – pedig a havannai szanatóriumból, ahol mostanság kezelik, többször megígérte Gabriel Batistutának, hogy megy –, míg a német–brazil döntőre több tucat bőrönddel érkezett meg. (Csak zárójelben: a szinte a felismerhetetlenségig elhízott egykori szupersztár sem a németeket, sem a brazilokat nem szíveli – de mint tudjuk, Maradona gondolkodását nem könnyű megfejteni…)A japánok eksztázisba estek a köpcös egykori Aranykölyöktől, ő pedig, miután kihámozta magát az autogramvadászok gyűrűjéből, elsírta magát a megérkezése utáni sajtótájékoztatón. "Bocsánat, csak hát az emlékek…” – utalt elérzékenyülten az 1979-ben éppen Japánban megnyert ifjúsági világbajnoki címére, az első jelentős nemzetközi sikerére. Maradonát egyébként külön kívánságára ugyanott szállásolták el, ahol huszonhárom esztendeje. Tokióban rendőri felvezetéssel közlekedik, és a golfüzletekben nem fogadtak el tőle pénzt. Be kellett vásárolnia, ugyanis nem hozott magával golffelszerelést, pedig: "Már rengeteg helyen golfoztam, de a Swing Himoja klub pályája mindent felülmúlt, úgyhogy szombaton viszszatérek oda is.”Maradona nemcsak a golfról beszélt hosszasan, hanem a lényegről, azaz a fociról is: "Sajnos nem Argentína játssza a döntőt, ennek ellenére azt szeretném, ha továbbra is Marcelo Bielsa maradna a szövetségi kapitány, mert a saját hibáiból tanulva tényleg verhetetlen alakulatot rakhat öszsze.” A döntő kimenetelére nem tippelt, egyelőre be kell érnünk annyival, hogy szerinte Roberto Carlos és Rivaldo a torna két legjobb játékosa.
Legfrissebb hírek

Vasárnapi sportműsor: két mérkőzés az NB I-ben; sorsdöntő Fehérvár–FTC meccs az ICEHL-ben

Minden más foci
4 órája

Szoboszlai-gólpassz, kiütötte a West Hamet a Liverpool; Balog Tibor már tudja, ki kell használni az időt, mert gyorsan eltelik

E-újság
4 órája

Hatvan perc kerestetik – Malonyai Péter jegyzete

Labdarúgó NB I
4 órája

Emberkísérletek – Ballai Attila publicisztikája

Minden más foci
4 órája

A kihagyott tizenegyes is belefért a PSG-nek, négypontosra nőtt az előnye a tabella élén

Francia labdarúgás
5 órája

Női vízi ob I: idegenben nyert a KSI és a Szentes

Vízilabda
6 órája

Yamal három gólt rúgott, a Barcelona simán megverte a Villarrealt

Spanyol labdarúgás
6 órája

A BL-blama után a bajnokságban vigasztalódott az Internazionale

Olasz labdarúgás
6 órája
Ezek is érdekelhetik