Forman József Kínában járt

Sz. G.Sz. G.
2002.06.28. 21:25
Címkék
A háromszoros bajnok és kupagyőztes NRK-Nyíregyháza szakmai igazgatója, Forman József messze földön járt: tíz napot töltött Kínában egy szabolcsi delegáció tagjaként."Nyíregyháza jó kapcsolatot épített ki Harbin városával – mondta el a hátteret a szakember –, és Lendvai István, a FIMEX vezetője szólt, mi lenne, ha én is kiutaznék egy delegáció tagjaként, legalább közelről tanulmányozhatnám a kínai röplabdát. A küldöttséget egyébként Helmeczy László, a megyei közgyűlés elnöke vezette. Azzal a céllal mentem ki, hogy felvegyem a kapcsolatot a kínai szövetséggel, edzéseket tekintsek meg, és kíváncsi voltam a játékospiacra. Nos, meglehetősen magas az árszínvonal, ami azért nem zárja ki, hogy esetleg kínai játékos szerződjön a magyar bajnokságba. Ami kézzelfogható eredmény: szeptemberben ellátogat Nyíregyházára a kínai bajnokság hatodik helyezettje.”Forman József megerősítette, Várhegyi Anikó távozik a klubtól, ezenkívül csak annyit jegyzett meg, hogy a csapat gerince biztosan marad. Az Európai Röplabdaszövetség (CEV) elfogadta a magyar bajnok nevezését a kibővített Bajnokok Ligájába, de a tizenhatos mezőnybe csak selejtezőn át vezet az út. Ha esetleg a kvalifikáción elbukna az Interligában is induló együttes, akkor automatikusan az Élcsapatok Kupájába sorolják át. A kétfrontos nemzetközi szereplés bizonyítja, hogy immár anyagi gondoktól mentesen tekinthet a jövőbe a Nyíregyháza vezetősége, amiben nagy szerepet játszik a városi és a megyei önkormányzat: előbbi tízmillió forint plusztámogatást szavazott meg, utóbbi pedig most állt igazán a csapat mellé, ami szintén tízmilliós juttatásban nyilvánul meg az év végéig.
Legfrissebb hírek

Újabb név az államtitkári castingban – NS-infó

Egyéb egyéni
46 perce

Ismét előnybe került a Kaposvár a férfi kosárlabda NB I bronzcsatájában

Kosárlabda
49 perce

El-döntő: Freiburg–Aston Villa

Európa-liga
50 perce

Vadvízi kajak-kenu vb: tisztes magyar szereplés hosszú távon

Kajak-kenu
1 órája

Női vízilabda ob I: az UVSE előnybe került a bronzcsatában

Vízilabda
1 órája

Kiesett a Komló, benn maradt a Szigetszentmiklós a férfi kézilabda NB I-ben

Kézilabda
1 órája

Világbajnok kapussal és Eb-döntős támadóval áll fel az Aston Villa a Freiburg elleni El-fináléban

Európa-liga
1 órája

Hosszabbított lengyel védőjével a Puskás Akadémia – hivatalos

Labdarúgó NB I
1 órája
Ezek is érdekelhetik