Blatter gólbírót szeretne

Vágólapra másolva!
2002.06.26. 20:30
Címkék
Sepp Blatter, a nemzetközi labdarúgó-szövetség (FIFA) elnöke már belátta, Senes Erzik, a bíróbizottság első embere azonban még tagadja, hogy a játékvezetők többször is súlyos hibát követtek el a világbajnokságon. Pillanatnyilag itt tart a nemzetközi futballvilágot lázban tartó vita, amely a vb-n tapasztalt, finoman fogalmazva is harmatos játékvezetői tevékenységről zajlik.Blatter az egyik svájci hírügynökségnek adott interjújában diplomatikusan "nem jó”-nak minősítette a játékvezetők és a partjelzők munkáját. A svájci sportvezető azt szeretné, ha a jövőben hivatásos bírók működnének közre a legfontosabb eseményeken, és az sem lenne hátrányos, ha létrejönnének állandó hármasok. "Emellett érdemes elgondolkozni a gólbíró alkalmazásán is. Valószínűleg a következő évben az egyik FIFA-rendezvényen, a junior- vagy a női világbajnokságon ki is próbáljuk ezt az elképzelést. A visszajátszások használatát azonban továbbra is ellenzem” – nyilatkozta Blatter.Az elnök ugyanakkor határozottan visszautasított minden, a dél-koreaiak tudatos támogatásáról szóló feltételezést. Blatter szerint szó sincs ilyesmiről, és osztotta ezen nézetét Edgardo Codesal Méndez, a bíróbizottság tagja, az 1990 vb-döntő dirigense is. "Nem hittem volna, hogy ilyen valamikor is felvetődik. Ez mindannyiunkra nézve hatalmas sértés” – fogalmazott a mexikói. Egyébként ő volt az, aki tizenkét évvel ezelőtt erősen vitatható tizenegyessel "döntötte el” a Németország–Argentína finálét, amelyben ráadásul ítéleteivel inkább az európaiaknak kedvezett. Holló a hollónak…Még ennél is messzebbre ment a korábban már említett Senes Erzik. "Az eddig lejátszott mérkőzéseken a bíráskodás nagyon magas színvonalú volt, a FIFA bírói bizottságának legnagyobb megelégedésére. Azt elismerem, hogy még a legjobb bírók is tévedhettek, és nagy nyomás alatt hibázhattak a világbajnokságon, de nem szándékosan tették, az biztos. A bírók számára nincsenek kis- és nagycsapatok, favoritok és esélytelenek. Mindkét csapat egyforma eséllyel kezdi a mérkőzést. Egyetlen játékvezető sem teszi kockára a karrierjét” – jelentette ki a török úriember.Csak megjegyeznénk: az elődöntőre hirtelen eltűntek a nagy ismeretlenből érkezett játékvezetők, és mindkét ütközet során kizárólag európaiak működtek közre. Kiszivárogtatott hírek szerint a fináléban sem lesz másképp – legalábbis a bírót illetően. Egyre valószínűbb, hogy az olasz Pierluigi Collina kezdheti keresgélni, hol is van a FIFA hivatalos szállása Jokohamában.
Legfrissebb hírek

Pethő Ákosnak csak egy meccs miatt van hiányérzete

Kosárlabda
12 perce

Vécsei Bálint: Már jó néhány ilyen meccsen játszottam, nem ijedek meg senkitől

Európa-liga
28 perce

Nemet mondott Szaúd-Arábiára Rodrygo; a PL-ből igazolna csatárt a Roma – szerdai transzferhíradó

Minden más foci
41 perce

Veretlenül zárta a csoportkört a férfiválogatott a strandkézilabda Eb-n

Kézilabda
54 perce

Nem tudott leszállni a Real Madrid gépe, törölték a klubvilágbajnoki elődöntő előtti sajtótájékoztatót

Klub-vb
1 órája

Puskás cifra replikája és a mémmé vált Bajner-interjú legtöbbet idézett mondata – keressük a magyar futball legjobb idézetét!

Magyar válogatott
1 órája

Gellér László: A Kékszalag mindenkié!

Egyéb egyéni
1 órája

Joao Pedro: Elnézést kérek a két gólomért, de ez a munkám

Klub-vb
1 órája
Ezek is érdekelhetik