Sztipánovics Barnabás hazatérne Mariborból

K. Z.K. Z.
Vágólapra másolva!
2002.06.25. 20:16
Címkék
Elege lett a maribori légióskodásból Sztipánovics Barnabásnak, ezért a csatár úgy döntött, hogy szívesen klubot cserélne. Mivel a hónap végén lejár a szerződése, ez nem is ütközik méretes akadályokba, csupán a kérőkön és Sztipánovicson múlik, meg tudnak-e egyezni.
"Fél éve semmilyen fizetést nem kaptam a Maribortól – panaszkodik a támadó. – Mostanra meguntam az állandó ígérgetést, és még a héten beperelem a klubot. Így értelemszerűen maradni sem akarok, de nemcsak a várost hagyom el, hanem az országot is, sőt, mivel Horvátországról sincsenek túl kellemes emlékeim, oda sem akarok menni. Pedig szép volt ez a másfél év, nyertünk két bajnoki címet, rúgtam húsz gólt, csakhát egy fizetésképtelen csapatnál senki sem szívesen futballozna tovább.”Sztipánovics szíve szerint Magyarországra szerződne, ám azt nem hiszi, hogy újfent a Zalaegerszeg lehetne az egyesülete, hiszen legutóbb kisebb nézeteltérés után távozott a zalaiaktól. Ellenben a fővárosba nagy örömmel költözne: na jó, nem a kiesett Vasas vagy az anyagi gondokkal küzdő Kispest vágyai netovábbja, de az MTK, a Fradi vagy az Újpest valamelyikében el tudná képzelni magát. Hiszen, aki a világbajnoki résztvevő Szlovénia bajnokcsapatában volt meghatározó játékos, az valószínűleg egy magyar egyesületbe is befér. Az ugyanis nem lehet kérdés, hogy a szlovén futball is sokkal előrébb tart a magyarnál."Nagy volt a vb-láz errefelé, ám a szurkolók akkor sem törtek le, amikor a válogatott kiesett csoportjából. Igazság szerint mindenki ezt várta, hiszen a szlovénok még nem tartoznak a világ élmezőnyéhez, önmagában az ázsiai részvétel is nagyszerű eredménynek minősül a kétmilliós országtól” – jelzi Sztipánovics, hogy hiába a jó futball, az élcsapatok egy határral délebbre is komoly fizetési gondokkal küszködnek.
Legfrissebb hírek

Szombati sportműsor: Magyarország–Ausztrália férfi pólómeccs a vizes vb-n

Minden más foci
30 perce

A görögök legyőzésével közel kerültünk a csoportelsőséghez; Guzi Blanka: Remek érzés megélni a fejlődést

E-újság
35 perce

A piac varázslói – Moncz Attila publicisztikája

Angol labdarúgás
49 perce

Bravúrral van remény – Thury Gábor jegyzete

Európa-liga
50 perce

Lyles visszavágott Tebogónak; Takács Boglárka nyolcadik lett a monacói Gyémánt Liga-viadalon

Atlétika
1 órája

A spanyolok legyőzték az olaszokat, akik így is továbbjutottak a csoportból a női Eb-n

Minden más foci
1 órája

Kosár: győzelemmel kezdett a B-divíziós Eb-n az U20-as férfiválogatott

Utánpótlássport
2 órája

A Liverpool visszavonultatja Diogo Jota mezszámát – hivatalos

Angol labdarúgás
2 órája
Ezek is érdekelhetik