Platininek már van jelöltje

2002.06.25. 21:45
Címkék
Van min izgulni Franciaországban a dicstelen vb-búcsú után is. Például azon, ki lesz a következő szövetségi kapitány. A téma eleve kínos, hiszen Roger Lemerre szerződését közvetlenül a torna előtt meghosszabbították, ami a jelek szerint meggondolatlan lépés volt, de arra igazán senki sem számíthatott, hogy a címvédő a 28. helyet tudja majd elcsípni. Ezért jogosan vetődött fel az Eb-győztes Lemerre elküldése, noha ő maga nem kíván lemondani.Jó ideje tudott, hogy a szövetség vezetői mindenképpen új szakembert akarnak a válogatott élére, s Michel Platini alelnöknek a maga részéről már van is konkrét elképzelése, csak éppen egyelőre nem nevezi meg az illetőt. "A szövetség elnöke, Claude Simonet legkésőbb július ötödikén nyilvánosságra hozza döntését, de ha gondolja, akár előbb is. A múlt héten találkoztunk, és elmondtam neki, ki az én jelöltem, mire azt válaszolta, hogy kiváló ötlet” – így Platini. "Az új szakvezető legfontosabb feladata az lesz, hogy a közelgő versenysorozatokra, tehát a 2004-es Eb-re és a 2006-os vébére csapatot építsen. Amit az utóbbi hat évben elértünk, az nagyszerű, de sokszor éppen egy vébé jelzi egy korszak végét. Változásra van szükség, ami természetesen nem jelenti azt, hgy mindennek meg kellene változnia. Nyilvánvaló, hogy Zidane, Trezeguet vagy Henry helyét senki sem fogja megkérdőjelezni. A legtöbben persze szintén folytatni szeretnék, de nem rajtuk, hanem a leendő kapitányon múlik majd, hogy megtehetik-e. A futballistákat eddig senki sem merte kritizálni, senki sem merte kimondani, hogy a csapat egyre rosszabbul játszik. Pedig egy év alatt kikaptunk Chilétől, Belgiumtól, és döntetleneztünk Oroszországgal. Mindennek meg is lett az eredménye” – tette hozzá a Juventus egykori csillaga.Platini nyilatkozatának utolsó része különösen azért érdekes, mert azért volt néhány bíráló, aki nehezményezte, hogy Lemerre ódzkodik a fiatalok szerepeltetésétől. (Azóta Christophe Dugarry és Youri Djorkaeff visszavonult a nemzeti együttesből, de sokak szerint Frank Leboeuf, Emmanuel Petit és Fabien Barthez számára is itt az idő.) Arséne Wenger, az Arsenal mestere pedig annak idején egyenesen odáig ment, hogy kijelentette: a válogatott "szent tehenekből” áll, egyszerűen tilos rosszat mondani rájuk. Feltehetően nem örül, hogy ilyen látványosan lett igaza...Most már csak az a kérdés, végül ki fog a "kékek” kispadjára leülni. A jól értesültek Jacques Santinit emlegetik, aki legutóbb bajnokságot nyert a Lyonnal, ám azóta már technikai igazgató a klubnál, helyét Paul Le Guen vette át. Jean-Michel Aulas, a Lyon elnöke ugyanakkor szkeptikus: "A közelmúltban nyolc napot töltöttem a szövetség vezetőivel Szöulban, és senki sem említette, hogy Santinit szeretnék Lemerre utódjául” – jelentette ki. Így hát nem beszélnek a levegőbe azok sem, akik szerint a Toulouse trénere, Alain Giresse, az U21-es válogatott kapitánya, Raymond Domenech, a nagycsapat eddigi másodedzője, René Girard, vagy az Auxerre "őskövülete”, Guy Roux lehet a befutó. Jean Tiganát (Fulham), Didier Deschamps-ot (Monaco) és Arséne Wengert már korábban kizárták az illetékesek, azon indokkal, hogy túl sokat kellene fizetni a jelenlegi munkaadójuknak.
Legfrissebb hírek

Iraola: Az Isak elleni eset egyértelmű büntető volt

Angol labdarúgás
15 perce

Bódog Tamás: Nem szégyen kikapni Újpesten, de nem jó érzés

Labdarúgó NB I
17 perce

NHL: rekordközelben a Carolina kapusa

Amerikai sportok
32 perce

Letört a trófea füle, avagy újabb két csapat jutott be a következő BL-mezőnybe

Minden más foci
34 perce

Gasly és Colapinto is utólagos büntetést kapott

F1
42 perce

Ezért lett 2026-ban Kimi Antonelli a Formula–1 világbajnoka

F1
1 órája

Doncic óriási formában játszik, megint NBA-kuriózummal szolgált

Amerikai sportok
1 órája

Tudta, hogyan kell megbolondítani a védőket – Kiss Sándor 70 éves

Labdarúgó NB I
1 órája