A Mapei a kiszállást fontolgatja

2002.06.25. 19:58
Címkék
A sportágat érintő sorozatos doppingbotrányok miatt a Mapei a jövőben nem támogatja profi kerékpáros csapatát, amelynek egyik versenyzője Bodrogi László. A Reuters nem jelöl meg időpontot, az AFP ugyanakkor azt írja, hogy a szponzorációs tevékenység beszüntetése csak a következő idénytől lép életbe. Bodrogi nem tud a Mapei ilyen irányú terveiről. A milánói cég egy évtizede támogatja az egyik legjobb profi istállót, azonban az utóbbi évek kínos ügyei - például Stafano Garzelli lebukása az idei Girón - nem tettek jót a hírnevének. Bodrogi klubtársát azután zárták ki az olasz körversenyről, hogy doppingtesztje pozitív eredményt hozott. A Mapei klasszisát a második szakasz után ellenőrizték, s a szervezetében probenecidet, köszvény elleni szert találtak. A 28 éves kerekes akkor még folytathatta a versenyt, miután azonban a B-próba is megerősítette az első megállapítást, be kellett fejeznie a viadalt. A Reuters szerint a Mapei évente 5 millió fontot költ az istállóra.
Legfrissebb hírek

MLS: kikaptak Atlantában, Sallóiék lemaradnak a rájátszásról

Légiósok
20 perce

Heti program: a San Siróban játszik a Fradi El-meccset, férfi kézi Eb-selejtezők

Minden más foci
39 perce

„Mostanában a könyvem körül forog az életem” – Görgényi István 80 éves

Vízilabda
53 perce

Óriási végjáték után a Denver visszavágott a Chiefsnek – videók

Amerikai sportok
5 órája

Piastrit megbüntették – változott a Mexikóvárosi Nagydíj végeredménye

F1
6 órája

„Ez csak a kezdet!” – Antonelli nem állna meg egy világbajnoki címnél

F1
6 órája

NFL: Lamar Jackson ismét megsérült, a Bills kivégezte a Ravenst – videók

Amerikai sportok
6 órája

FTC: újra édes otthon; Görgényi: 80

E-újság
7 órája