A bajnoki trikó a tét

GOMBKÖTŐ ROLANDGOMBKÖTŐ ROLAND
Vágólapra másolva!
2002.06.24. 20:37
Címkék
Már a csütörtöki egyéni időfutam és a vasárnapi országúti országos bajnokságra összpontosítanak a legjobb magyar kerékpárosok, akiknek többsége csúcsformában áll majd rajthoz a világranglistapontokat adó futamokon.
Arató gyôzelmet ünnepelt Olaszországban (Fotó: Meggyesi Bálint)
Arató gyôzelmet ünnepelt Olaszországban (Fotó: Meggyesi Bálint)
Arató gyôzelmet ünnepelt Olaszországban (Fotó: Meggyesi Bálint)
Arató gyôzelmet ünnepelt Olaszországban (Fotó: Meggyesi Bálint)
Arató gyôzelmet ünnepelt Olaszországban (Fotó: Meggyesi Bálint)
Arató gyôzelmet ünnepelt Olaszországban (Fotó: Meggyesi Bálint)
Mindhárom magyar profi ott lesz a mezőnyben, közülük minden bizonynyal Bodrogi László (Mapei-Quick Step) kapja majd a legnagyobb figyelmet. Világbajnoki bronzérmesünk egy héttel később a világ legnagyobb kerékpáros viadalán, a Tour de France-on indul, s a Cyclingnews nevű hírügynökségnek adott nyilatkozata szerint az sem mindegy, milyen felszerlésben vesz részt a Francia körversenyen: "Jó formában vagyok, de még messze a legjobbtól, ennek ellenére mindkét magyar bajnoki címet meg akarom szerezni, ez azt jelentené, hogy a magyar nemzeti színű mezben állhatnék rajthoz a Grande Boucle-n” – fogalmazott Bodrogi, akinek jó néhány kihívója lesz.
Az Amore e Vitában profiskodó Rohtmer Balázs a hétvégén Olaszországban versenyzett, s a hosszú pihenője után egyre jobb formába lendül.
Sérülések és betegségek után magára talált Arató Dávid (GS Fausto Coppi Gazzera), aki szombaton negyedik lett egy padovai viadalon, majd vasárnap egy hármas szökés végén megnyerte a 170 kilométeres GP Villorbát.
Egyelőre kétséges, hogy indulhat-e az ugyancsak Olaszországban légióskodó Sipőcz Dávid, pedig a Monsumano magyar versenyzője nem akármilyen viadalon jeleskedett az elmúlt napokban, az elit Giro d’Italián vett részt, s az összetettben a 26. helyet szerezte meg, ám az utolsó szakaszon bukott, térd- és fejsérülést szenvedett.
A hazai legjobbak a hétvégén a szlovákiai Hlas Ludun tekertek, ahol két szakaszt a Mapei-Kanizsa KK szlovákiai légiósa, Nagy Róbert nyert, míg az utolsó etapon az ugyancsak szlovákiai Remák Zoltán (P Nívó-Betonexpressz-FTC) győzött, Szabó András (Postás-Matáv SE) a kritériumversenyen második lett, míg az összetettben Nagy Róbert szerezte meg az ezüstérmet. Jankovics Ferenctől, a nagykanizsai klub edzőjétől megtudtuk, hogy a Mapei-Kanizsa KK másik szlovák versenyzője, Michal Ladis hétfőn megnyerte hazája U23-as egyéni időfutambajnokságát. Steig Csabának, a magyar országúti bajnokság címvédőjének csapatánál tehát mostanában igazán bizakodó a hangulat…
66. Svájci körverseny (kiemelt kat.)
6. szakasz, Interlaken–Verbier (177 km): 1. Alexandre Moos (svájci, Phonak) 4:21:12, 2. Fra. Casagrande (olasz, Fassa Bortolo) 5 mp h., 3. Lüttenberger (osztrák, Tacconi) 29 mp h., 4. Wadecki (lengyel, Domo-Farm Frites) 39 mp h., 5. Zülle (svájci, Coast) azonos idôvel, 6. Fritsch (francia, La Francaise des Jeux) 41 mp h., 7. Dufaux (svájci, Alessio) a. i., 8. Totschnig (osztrák, Gerolsteiner) 44 mp h.
Az összetettben: 1. Alex Zülle 26:29:18, 2. Dufaux 11 mp h., 3. Wadecki 25 mp h., 4. Lüttenberger 38 mp h., 5. Fritsch 40 mp h., 6. Tonkov (orosz, Lampre) 1:04 p h., 7. Totschnig 1:52 p h. Következik: 7. szakasz, Martigny-Vevey, 171 km

20. Giro d’Oro (1.5-ös kategória,
Olaszország, 177 km)
A végeredmény: 1. Damiano Cunego (olasz, Saeco) 4:30:25, 2. Sinkewitz (német, Mapei-Quick Step Espoirs) 1 mp h., 3. Wielinga (holland, De Nardi) 4 mp h., …22. Rohtmer Balázs (magyar, Amore e Vita) 2:05 p h.

Hlas Ludu országúti verseny (Szlovákia)
1. szakasz (161 km): 1. Nagy Róbert (szlovákiai, Mapei-Kanizsa KK), 2. Fadrny (szlovák, De Nardi), 3. Kohut (lengyel, De Nardi). 2. szakasz, egyéni idôfutam (9 km): 1. Nagy Róbert, 2. Kohut, 3. Keliar (szlovák, Podbrezová). 3. szakasz, kritériumverseny (77 km): 1. Bronis (szlovák, Podbrezová), 2. Szabó András (magyar, Postás-Matáv SE), 3. Stejskal (szlovák, De Nardi). 4. szakasz (134 km): 1. Remák Zoltán (szlovákiai, P Nívó-Betonexpressz-FTC), 2. Nagy Róbert, 3. Kohut. A végeredmény: 1. Fadrny, 2. Nagy Róbert, 3. Kohut
Legfrissebb hírek

Jefferson-Wooden minden idők ötödik legjobb idejét futotta női 100 méteren

Atlétika
18 perce

A McLarent irányító Andrea Stellát is meglepte csapata dominanciája

F1
22 perce

Izgalmas párharcok várnak ránk az atlétikai országos bajnokságon

Atlétika
44 perce

Messi addig játszhat Miamiban, ameddig akar

Minden más foci
58 perce

Ugyanaz a játékvezető vezet a Győrnek és a Paksnak is a Konferencialigában

Európa-konferencialiga
1 órája

Újra exkluzív after party zárja a Magyar Nagydíjat

F1
1 órája

Őrizetbe vették a 100 méter világbajnokát

Atlétika
1 órája

Már a visszavonulást fontolgatja a Comóban is mellőzött Dele Alli

Olasz labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik