Továbbra is a földön jár majd a pályaedző

Vágólapra másolva!
2002.06.20. 19:44
Címkék
Nincs olyan újpesti szurkoló, aki ne emlékezne arra, hogy mi történt 1990. május 26-án a Megyeri úton. Az Újpest – akkor még Dózsa –a Bp. Honvéddal játszott a bajnokság utolsó fordulójában, és két góllal kellett nyernie ahhoz, hogy bajnok legyen. A végső sikerhez az is kellett, hogy az MTK veszítsen, és mivel a kék-fehérek Vácott 2–1-re kikaptak, a Megyeri úton pedig Szabó András két góljával nyert az Újpest, a lila-fehérek 11 év szünet után ismét bajnokok lettek. Hogy a sikereket illetően mit hoz a jövő, az a fontos gólok szerzőjéből lett pályaedzőn is múlik."Jólesett, hogy megkerestek a klub vezetői, és a télen visszatérhettem a csapathoz –mondta Szabó András. –Tavasszal a juniorok edzője voltam, de dolgoztam már a felnőttegyüttesnél is, amikor Várhidi Péter irányította a szakmai munkát. Aztán jött a váltás, és úgy éreztem, nekem is mennem kell, de szerencsére újra lehetőséget kaptam, ami talán jó minősítése a korábbi, illetve a tavaszi munkámnak.”Szabó András tehát az előző szezonban az első csapat közvetlen utánpótlásánál dolgozott, így nagy feladat hárul rá, neki kell a tehetséges fiatalokat a vezetőedző figyelmébe ajánlania. A juniorok között biztosan vannak értékek, hiszen a csapatból többen is lehetőséghez jutottak az előző bajnokság végén."Jelenleg több mint egy csapatra való junior-, illetve ifjúsági korú játékos készül együtt az első kerettel –mondta a szakember. –Ez annak is köszönhető, hogy Újpesten jó körülmények között készülhetnek az utánpótlás-együttesek is. Azt, persze, még nem tudni, hogy rajtuk kívül kit igazolhatunk. Csodát ne várjon tőlünk senki az UEFA-kupában, mert tisztában vagyunk a magyar labdarúgás helyzetével, a földön járunk. Természetesen minden meccset meg akarunk nyerni, nem adjuk fel előre a találkozókat. Amíg nem áll össze a következő évi keret, nem tudom megmondani, mire leszünk képesek az élvonalban.”
Legfrissebb hírek

Tóth Amarissa bravúrral negyeddöntős a ljubljanai tenisztornán

Tenisz
6 perce

„Hamarosan hárman leszünk” – a negyedik győri játékos jelentette be, hogy babát vár

Kézilabda
16 perce

Villamossal viszik körbe Budapesten a Red Bull Showrunra érkezett versenyautókat

F1
23 perce

Szerbiai tornával készült az U19-es válogatott az Eb-selejtezőre

Magyar válogatott
41 perce

A rekordmeleg miatt módosult a hétvégi versenyek kezdési időpontja az atlétikai vb-n

Atlétika
46 perce

Sportlövő vk: Döntős magyar helyezések

Egyéb egyéni
1 órája

Olaszországban is csatázhatunk a vb-részvételért – a pótselejtezőn át pokolian nehéz út vezethet Amerikába

Magyar válogatott
1 órája

Messi, Haaland, Bryant, Ronaldo – velük készül visszavonulására a legendás pankrátor

Egyéb egyéni
1 órája
Ezek is érdekelhetik