Blatter: "katasztrófális" a játékvezetés

2002.06.20. 17:25
Címkék
Joseph Blatter FIFA–elnök elismerte, hogy a bíráskodás nem érte el a kívánt szintet a világbajnokság eddigi mérkőzésein és kijelentette: a jövőben meg kell reformálni a játékvezetők kiválasztásának rendszerét.– Ez az egyetlen terület, ahol nem kaphat jó osztályzatot a vb – nyilatkozott az olasz La Gazzetta dello Sport című lapnak a svájci sportdiplomata. – Elsősorban a partjelzők nyújtottak katasztrofális teljesítményt, különösen a leshelyzetek megítélésénél.Blatter egyetért azokkal, akik szerint a rossz bíráskodás legnagyobb áldozata az olasz csapat volt, amely a nyolcaddöntőben 1-0-ás vezetés után végül aranygóllal kikapott a Koreai Köztársaság együttesétől. Egyúttal azonban visszautasította azt a feltételezést, miszerint a FIFA közbenjárt volna azért, hogy a házigazdák maradjanak versenyben, ezzel is fenntartva a helyi szurkolók érdeklődését.– A jövőben mindenképpen változtatásra van szükség – tette hozzá. – A találkozókon közreműködő bírókat és játékvezetőket nem a nemzetiségük, hanem a szaktudásuk alapján kell kiválasztani.
Legfrissebb hírek

NB II: Mezőkövesd Zsóry FC–Soroksár SC

Labdarúgó NB II
13 perce

Vb 2026: Mexikóba érkezett a világbajnoki trófea – fotó

Foci vb 2026
1 órája

Szerb Szuperliga: Novi Pazar–Topolya

Minden más foci
1 órája

Dél-Afrikában hangoltak a tavaszra kajakozóink

Kajak-kenu
1 órája

A női kéziválogatott mentáltrénere elárulta, hogyan segíti Golovin Vlagyimirt és a játékosokat

Kézilabda
1 órája

Öt góllal lőtte be magát a felsőházba a Sepsi OSK

Légiósok
1 órája

Kulcsjátékosokat kell pótolnia Borbély Balázsnak

Labdarúgó NB I
2 órája

MotoGP: furcsa befutó, Acosta nyerte a sprintfutamot Thaiföldön

Egyéb autó-motor
2 órája
Ezek is érdekelhetik