Ki beszél itt kudarcról?!

2002.06.15. 21:03
Címkék
Az amerikai Columbus városában, a helyi Crew stadionjában péntek reggel összegyűlt mintegy 3500 focirajongó alig hitte el, hogy a válogatott a lengyelektől elszenvedett sima vereség ellenére továbblépett. Tegyük hozzá: tette ezt mindenekelőtt a dél-koreaiak segítségének köszönhetően, továbbá a 16-os mezőnyből a legrosszabb gólkülönbséggel.Bruce Arenának azonban felettébb elege van abból, hogy efféléket olvasnak a fejére a honfitárs újságírók. "Három világbajnoki meccset játszottunk a hazánktól távol, és bár a harmadikat elvesztettük, egyszer győztünk a világ öt legjobbja között jegyzett portugálok ellen, egyszer döntetleneztünk a házigazdák együttesével, amelytől csak nekünk sikerült pontot elvenni. Ezt meri valaki kudarcnak nevezni? Menetelünk előre!” – nyilatkozott kissé ingerülten a szövetségi kapitány. "Olyan válogatottal kerültünk szembe, amely első lett a csoportjában, és öt percre volt attól, hogy megverje Olaszországot” – replikázott arra a célzásra, hogy talán nem volt nagy pechjük, amikor Mexikót kapták következő ellenfélül. Hozzátette, bár természetesen szerencséjük volt a továbbjutással, alapvetően az első két találkozójukon mutatott produkciójuknak köszönhetik a sikert, ezért nincs értelme mázlit emlegetni. (Sőt, kitért Landon Donovan 1–0-nál meg nem adott góljára, amelyet szerinte nem előzött meg szabálytalanság. Nehéz lenne egyetérteni vele…)A kapitányt persze arról is kérdezték, hogy a mexikóiak ellen ki pótolja majd két kiesett védőjét, a vádlisérülést szenvedett Jeff Agoost és az eltiltott Frankie Hejdukot. Bizonyára nem óhajtotta felfedni még a lapjait kollégája, Javier Aguirre előtt, mert sejtelmesen csak annyit mondott, "több játékos is van, akik közül választhatok, és noha még nem döntöttem, meg fogom találni a legjobb megoldást”. Nagy szenzációt persze nincs módjában felfedni, az ugyanis máris valószínűnek látszik, hogy David Regis, a francia Metz futballistája lesz az egyik beugró.Az Egyesült Államok mérlege egyébként erősen negatív a közép-amerikai vetélytárs ellen (9 győzelem, 9 döntetlen, 28 vereség), ám az utolsó öt találkozóból négy után az "amik” örültek. "Csak két napunk van a felkészülésre, ráadásul kicsit megilletődtünk, amikor belegondoltunk, milyen válogatottak búcsúztak eddig. Ami a mexikóiakat illeti, néztem az olaszok elleni összecsapásukat, és az a benyomásom, a csúcson vannak. Még sohasem láttam őket ilyen jól játszani” – számolt be aggodalmairól a csapatkapitány, Claudio Reyna.
Legfrissebb hírek

Légpuska vegyes csapat: a mezőny első felében végeztek, de nem jutottak döntőbe a mieink

Egyéb egyéni
4 perce

Bognár György: Fradit is megverette a VAR két hete, akkor mi mire számítsunk…?

Labdarúgó NB I
15 perce

Négy magyar érem a tekvandósok kanadai versenyén

Egyéb egyéni
30 perce

Balog Tibor már tudja, ki kell használni az időt, mert gyorsan eltelik

Magyar válogatott
1 órája

NBA: Miller vezérletével a Hornets legyőzte a Blazerst, három vereség után nyert a Lakers

Amerikai sportok
1 órája

Bobállal erősített a Gyirmót, Prosserrel és Vernessel a Tatabánya, Babatival a PMFC; rangadók sora vár márciusban a Kanizsára – NB III-as beharangozó

Labdarúgó NB II
1 órája

Vasárnapi sportműsor: két mérkőzés az NB I-ben; sorsdöntő Fehérvár–FTC meccs az ICEHL-ben

Minden más foci
9 órája

Szoboszlai-gólpassz, kiütötte a West Hamet a Liverpool; Balog Tibor már tudja, ki kell használni az időt, mert gyorsan eltelik

E-újság
9 órája
Ezek is érdekelhetik