Csank János is edzésbe állt

Gyuszi bá’ bámult nagy lelkesen, és figyelte a rekkenő hőségben sprintelő futballistákat. Látott ő már ilyet, hiszen Gyuszi bá, ahogy mondani szokták, régi bútordarab, és azon kevesek közé tartozik a siófoki klubnál, aki kívülről fújja az 1984-ben Magyar Népköztársaság-kupát nyert Balaton-parti Bányász összeállítását. Ha kell, néhány kisfröccs és sült keszeg társaságában órákat tud mesélni Bódi Zoltánról meg a többiekről, hogyan is verték Székesfehérvárott másodosztályú csapatként 2–1-re a nagy esélyes Győrt. Aztán Gyuszi bá’ arra is pontosan emlékszik, hogy az 1991–92-es szezonban bizony bombaerős csapata volt Siófoknak. Az volt ám az igazi foci, Fodor Imrével, Fischer Pállal, Duró Józseffel és a többiekkel. Az aranyparti aranylábúak meg sem álltak a tabella negyedik helyéig. Régi szép idők. És Gyuszi bán kívül kevesen tudják, hogy volt itt egy bizonyos Eduard Geyer úr, aki magával vitte Németországba a pénzét, a kapcsolatait és a reményt, hogy a Balaton fővárosában valaha is újra erős együttes formálódjon. Pedig most formálódik, igaz, nem a dobogó a cél, hanem a bentmaradás vagy jobb esetben a középmezőny. Gyuszi bá’ különben nem vállfákkal kereskedik, bár néha mondja, mint a filmben, hogy "Sose halunk meg!”, és eközben nyírja, tapossa, körbejárja a gyepet, mint pályagondnok ismer minden fűszálat, és szereti őt valamenynyi játékos, még az újak is. Merthogy az utóbbi években akkora volt a jövés-menés, mint egy vasúti váróteremben, voltak, akiket kölcsönadtak, voltak, akik kölcsönjátékosként szerepeltek. Írd és mondd, mindössze öt saját szerződtetésű játékosa volt a klubnak.
De a jövő itt tényleg elkezdődött.
Sallói István ügyvezető igazgató is valami hasonlóban gondolkodik, és megpróbálja Fodor János tulajdonossal együtt úgy feltölteni a játékoskeretet, hogy az valóban megüsse az első osztályú szintet, no meg, ha a helyzet úgy hozza, mondjuk, a Ferencvárost. Sallói István, a korábbi 13-szoros válogatott futballista, ha tehetné, most azt mondaná az ideszerződött új fiúknak: "Mindenki hozzon magával még egy embert…”, és ez bizony rá is férne a Borsodi Liga újoncára, mert bár már szerződtették Fülöp Zoltánt és Németh Gábort a Ferencvárosból, Almir Filipovicsot Szombathelyről, Csordás Csabát Celldömölkről, valamint Juhász Tamást ugyancsak a Haladásból, de nagyon várják a fradista Marius Cheregit, a lombardos Kovács Attilát és a debreceni Tiber Krisztiánt is. Ahogy Sallói István péntek délben fogalmazott, alaposan átalakul majd a keret, és ha nem sikerül itthonról megfelelően erősíteni, akkor külföldön is körülnéznek. Ami pedig az ügyvezetőt illeti, róla köztudott, hogy jelenleg az olimpiai válogatott menedzsere, ám a jövőben könnyen elképzelhető, hogy minden erejével és idegszálával csak a siófoki klubra koncentrál. Ezt jelzi, hogy az eddigi másik ügyvezető igazgatótól, Takács Zsolttól már el is köszöntek békében, barátságban.
Szóval pénteken tréningezett először a Siófok FC, amely már régóta nem Bányász, mi több, a piros-fekete drapériák helyett megjelentek, megjelennek a kék-sárga transzparensek, hiszen a város színe kék, sárga, zöld, és ebből választották az új klubnak a kék-sárga színkombinációt, és készíttettek hozzá egy vadonatúj címert is. Új lesz tehát a csapat, és az is könnyen előfordulhat, hogy megújul, tökéletesen megújul a siófoki futball is. A tervek szerint ősszel kezdenek hozzá egy szupermodern sportkomplexum megépítéséhez, a 10 500 néző befogadására alkalmas stadionnal, uszodával és tornateremmel. Ez egyelőre még csak terv, az viszont már biztos, hogy az első osztályú szerepléshez megvan a kellő alaptőke, és ez még akkor is igaz, ha a Siófok FC éppen most névadó szponzort keres.
Megy a munka a háttérben, miközben Gyuszi bá’ nézte az első tréninget, leste az új fiúkat meg a régieket, és azt kellett megállapítania, hogy a két évvel ezelőtt kiesett csapatból már csak az éppen másodosztályú Vasast megjárt László András maradt hírmondónak, a többiek azóta érkeztek, akárcsak a vezetőedző, a nyári forróságban is melegítőben dirigáló Csank János.
A Vácott és a Ferencvárosnál is bajnoki címig jutó mester nyugodtan, jókedvűen, a szokásos fanyar mosollyal dirigálta le az első gyakorlást, amelyet Gyuszi bán kívül három tizenéves hölgy lesett végig, akik valószínűleg most választják ki, hogy ki lesz ősszel a kedvencük, és melyik a "legédibédibb” fiú. Csank Jánost persze nem elsősorban játékosai szépsége érdekli, sokkal inkább a tudásuk, a lelkesedésük. A mester, aki tíz pont hátrányt ledolgozva vezette bajnoki címig csapatát, a gyakorlás után saját maga is edzésbe kezdett Vass László pályaedzővel, lazán lenyomtak csaknem háromezer métert, és ahogy az ember nézte őket, szinte azt érezte, meg sem kottyanna nekik, ha egészen Budapestig futnának.
Budapestig, ahol tavaly ilyenkor Csank János még a Fradi edzőjeként a Hajduk Split elleni Bajnokok Ligája-selejtezőre készült, némi túlzással rajta volt a világ szeme, rajta és csapatán, hogy aztán egy brazil fiú, akit nem Ronaldónak vagy Rivaldónak, hanem bizonyos Alex M. Arrudának hívnak, majd a szintúgy tizenegyest rontó Dragóner Attila szertefoszlassa a ferencvárosi reményeket. Olyan, mintha ez réges-régen történt volna. Azóta Csank megnyerte új csapatával a terembajnokságot, most pedig itt kocog, sprintel és tréninget irányít Siófokon, gyakorlatilag teljes csöndben és nyugalomban. Nem akart valamiféle székfoglalóval előrukkolni, az nem az ő szokása. Mindig is kerülte a nagy szavakat, most is csak annyit mondott:
"Egy újonccsapatnak csakis az lehet a célja, hogy megkapaszkodjon a legmagasabb osztályban, mi azért ennél többet szeretnénk, mert ebben a magyar bajnokságban bárki verhető – mondta a mesteredző. – Sajnálom, hogy továbbra is tizenkét csapat jelenti az első osztályt, jobb lenne, ha tizenhat együttes alkotná az élvonalat, de az okosok ezt már úgyis eldöntötték, felesleges ezen rágódni. Remekül érzem itt magam, nagyszerű a közösség, és én csak abban gondolkodom, hogy a csapatom a bajnokság során kihozza magából közel a maximumot.”
Eközben már lezuhanyoztak a játékosok, hogy felkészüljenek a délutáni tréningre.
Nem volt itt közöttük bizonyos Koplárovics Béla, aki egyelőre még nem világhírű, sőt viszonylag kevesen ismerik a nevét, de a szóbanforgó fiatalember megtette azt, amit nem különösebben szeretnek a kluboknál: elígérkezett Siófokra, már a lakást is kinézte magának, amely mellé kapott volna kacsás úszógumit, delfin alakú matracot, vízibiciklit vagy bármit, ami izgalmasabbá teszi a Balaton-parti életet, ám a mi Bélánk egyszer csak eltűnt Siófokról, és hirtelen Zalaegerszegre szerződött.
Sebaj, mondta Gyuszi bá’, Koplárovics Béla nélkül is jó csapatunk lesz, aztán nekiállt füvet nyírni.
Új élet kezdődött Siófokon.