Sasék sikere is kevés lehet

2002.06.12. 21:55
Címkék
A világbajnokságon nehéz helyzetben lévő – értsd: a továbbjutás kiharcolásához külső segítségre szoruló – csapatok közül Paraguay már megkapta a támogatást a másik meccsen szereplő vetélytársától, Spanyolországtól, ezt szeretné most begyűjteni Törökország is. Az 1954 után újra vb-résztvevő alakulatnak nem elég megvernie a nyolcaddöntőbe kerüléshez Kínát, hanem azt is ki kell drukkolnia, hogy Brazília legyőzze Costa Ricát. Minden idegeskedés elkerülhető lett volna, ha Senol Günes társulata a közép-amerikaiak ellen nem szed össze egy gólt a hajrában, és a biztosnak tűnő három helyett mindössze egy ponttal gazdagodik.A török lapok ennek megfelelően nekimentek a csapatnak, szerintük Senol Günes hibái idézték elő a pontvesztést, ráadásul a társaság nem bírta el, hogy Hakan Sükür ezúttal is csak vergődött a pályán. "Én vagyok a legmagasabban jegyzett török labdarúgó, ha kikap a gárda, természetes, hogy engem okolnak a kudarcért. De vegyék tudomásul: amíg lépni tudok, futballozni akarok, és szeretném a tőlem telhető legtöbbet megtenni a hazámért. A válogatottnak mindig a rendelkezésére állok, itt, a világbajnokságon is addig fogok küzdeni, amíg egy hangyányi esélyünk is van a továbbjutásra” – replikázott a vádakra a Parma csatára.Hakan Sükür szolgálataira pedig csütörtökön roppant nagy szüksége lesz a török csapatnak. Gólt, de inkább gólokat kell rúgnia az együttesnek az életben maradáshoz. "Meggyőződésünk, hogy Brazília megveri Costa Ricát, akkor pedig mi dönthetünk a sorsunkról. Tudom, sokan arról suttognak, hogy a brazilok nem akarnak nyerni és gyengébb összetételben lépnek pályára. Ebbe nem érdemes belemenni, annyit azonban mindenképpen el kell mondanom: mi megverjük Kínát. A többi már nem a mi feladatunk” – fogalmazott az esélyekről Emre Belozoglu, a törökök középpályása.Ha a törökök legyőznék Kínát, akkor az azt jelentené, hogy a vb-újonc ázsiai csapat pont nélkül fejezi be a tornát, és nem tud szépen elbúcsúzni Bora Milutinovics szövetségi kapitánytól. Bizony, a világjáró jugoszláv szakvezető Szöulban ül le utoljára a nemzeti csapat kispadjára. "Már csak Milutinovics miatt sem tehetjük meg, hogy félvállról vesszük a találkozót. Megpróbálunk mindent kihozni magunkból, nagyon szeretnénk gólt szerezni vagy pontot rabolni. Nem vagyok túlzottan optimista, de nem is írom le magunkat teljesen. Talán ismét kikapunk, de hogy küzdeni fogunk, az biztos” – ígérte meg társai nevében is Jang Csen, a gárda támadója.
Legfrissebb hírek

Elmaradt az óriási meglepetés: az FTC a 94. percben megszerezte a győztes gólt a Kazincbarcika ellen

Labdarúgó NB I
15 perce

Ellentétes félidők a sevillai derbin, kétgólos előnyt pazarolt el a Betis

Spanyol labdarúgás
16 perce

A Kaposvár is a négy között a női röplabda Magyar Kupában

Röplabda
32 perce

Halász Bence 80 méter felett kezdte a szezont, Kozák Luca és Molnár Attila is meggyőző volt Nyíregyházán

Atlétika
51 perce

Több mint nyolcvan perc emberhátrányban – így is nyert a Sassuolo, kikapott Torinóban a Lazio

Olasz labdarúgás
55 perce

Drámai végkifejlet az osztrák hokiliga magyar rangadóján – a Fehérvár maradt versenyben

Jégkorong
1 órája

A magyar kosárválogatott ezúttal sima meccsen kapott ki Franciaországtól a vb-selejtezőn

Kosárlabda
1 órája

A Szeged 73 gólos meccsen győzte le a Tatabányát

Kézilabda
1 órája
Ezek is érdekelhetik