Kiss olasz maradna

SZABÓ GÁBORSZABÓ GÁBOR
Vágólapra másolva!
2002.06.12. 20:15
Címkék
A magyar női röplabda-válogatott két mérkőzést játszott az idén esedékes négy Európa-bajnoki selejtezőből, és előbb Ukrajna ellen Cserkasziban (0:3), majd Csehország ellen Cegléden (2:3) szenvedett vereséget. A két találkozó között azért óriási különbség mutatkozott, magyar szempontból az utóbbi javára, ellenben mindkét összecsapáson remekül ment a játék Kiss Katalinnak. A jobbára kettesütőként számításba vett hölgy az elmúlt idényt az olasz A2-ligában, a Marsala együttesében röplabdázta végig.– A két Eb-selejtezőn meggyőző teljesítményt nyújtott, noha a május végi Savaria-kupán nem ez volt a jellemző. Minek köszönhető a javulás.–Nem is tudom, talán túlságosan ideges voltam a Savaria-kupán, amelyen egy esztendő után léptem pályára újra hazai közönség előtt. Azt hiszem, a többiek is így voltak vele, de most már elmúlt ez a fajta feszültség.– Hogy dolgozta fel a csehek elleni vereséget, hiszen nagy lehetőséget szalasztott el a csapat.–Nem könnyen. Az volt a hiba, hogy nem tudtunk közel egyformán koncentrálni a találkozón, a hullámvölgyeinket pedig keményen megbosszulta az ellenfél. Olyankor egy állásban is több pontot szereztek ellenünk a csehek.–Mi várható a románok ellen a hét végén?– Hát, biztosan megérezzük majd a sérült Szabó Anita hiányát. Tavaly vb-selejtezőn találkoztunk velük Urbinóban, akkor 3:1-re kikaptunk. Most többet várok, a jövő hét végi hazai mérkőzésen mindenképpen.– Első külföldi idényében nem bizonyult szerencsésnek: első csapata, a Cosenza szezon közben amatőrré vált, ön továbbállt Marsalába, majd a Cosenzával együtt kiestek. Milyen hangulatban jött haza ezek után? –Persze, hogy rosszul esett a búcsú, de személy szerint nekem jól ment a játék. Az sem veszi el a kedvemet az olaszországi játéktól, hogy az együttes feloszlott, és a klub még tartozik nekem. Ugyanis rengeteg szép élménnyel gyarapodtam, sok barátra leltem, egyszerűen nagyon szimpatikus az ottani életmód. Hogy hol folytatom, még nem tudomKiss megemlítette Szabó Anita sérülését, amit Németh Lajos, a válogatott edzője is megerősített. A feladó az egész idényben bajlódott a derekával, és a csehek elleni derbit is alig bírta végigjátszani. Vagyis Garamvölgyi Mátyás szövetségi kapitány Jáka Zsuzsára van utalva, és Szabó helyett behívta a keretbe a kevés rutinnal rendelkező Kiss Adriennt. De más veszteséget is elszenvedett a válogatott: a center Domokos Virág háta is felmondta a szolgálatot, éppen ezért rá sem számíthat a szakvezető szombaton Romániában. Az egyetlen pozitívum, hogy vírusos fertőzése után visszatért a keretbe Battlay Krisztina.
Legfrissebb hírek

Az MBH Bank csapata is indul a Strade Bianchén március elején

Kerékpár
7 perce

Ifjúsági BL: Kovács Bendegúz triplázott a Dortmund ellen

Légiósok
7 perce

A Lipcse két feltétellel hosszabbítaná meg Gulácsi Péter szerződését – sajtóhír

Német labdarúgás
8 perce

Aczél Zoltán állásába került a Szeged rossz kezdése – hivatalos

Labdarúgó NB II
30 perce

A Williams új külsőt villantott a 2026-os idény előtt – videó

F1
1 órája

„Nagyon közel vagyunk azokhoz a válogatottakhoz, amelyek az érmekért küzdenek” – Chema Rodríguez a férfi kézilabda Eb-ről

Kézilabda
1 órája

Los Angeles 2028: csak az utolsó meccseket rendezik a központi helyszínen a futballtornán

Egyéb egyéni
1 órája

Guardiola „haragszik” a Man. Cityre, amiért az nem költ elég pénzt átigazolásokra

Angol labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik