A szövetséget okolják

2002.06.12. 21:58
Címkék
Kameruni jelentések szerint temetői volt a hangulat a főváros, Yaoundé utcáin a Németországtól elszenvedett 2–0-s vereséget követően. "Az emberek ünnepelni akartak, hatalmas műsorra készültek, most azonban mindenki mérhetetlenül csalódott. A lélekben sokkal erősebb németek kioktattak bennünket” – írta Joseph Tiemuncho, a Cameroon Tribune riportere. Az emberek letörtsége érthető: Kamerun a térség legerősebb csapataként, az Afrikai Nemzetek Kupája címvédőjeként érkezett meg Ázsiába, ráadásul a csoportbeosztása sem tűnt nehéznek. A siker azonban elmaradt, az ötödik vébéjén induló gárda negyedszer esett ki az első kör után (a kakukktojást az 1990-es, negyeddöntőbe jutással záruló torna jelenti).Samuel Eto’o szerint a kudarc oka az, hogy az idény végére egyszerűen elfáradtak. "Januárban az Afrika-kupán egyszer már csúcsformában voltunk, másodszor ez nem jött össze. Egy olyan játékos, mint én, legalább negyvenöt mérkőzésen szerepelt az idényben, ráadásul ott volt a kontinensbajnokság is. Ez így együtt túl sok” – vélekedett a támadó. Furcsa módon a vereség után a szurkolók közül szinte senki sem vetette fel, hogy Winfried Schäfer lenne a hibás a kiesésért. A német edző viszont megnevezte, kit tart felelősnek. "Kamerunnak nagyszerű csapata van, de ha igazán nagy eredményt akar elérni, akkor szervezeti szinten szinte mindent meg kell változtatnia. Elég csak az utazásunkra gondolni. Ha nem kellett volna négy napig Párizsban rostokolnunk, akkor sokkal jobban felkészülhettünk volna a tornára, az akklimatizáció meg sem kottyant volna. Akkor megverjük az íreket, és bejutunk a nyolcaddöntőbe” – nyilatkozta a szövetségi kapitány.Azt nem tudni, Schäfer meddig maradhat a hivatalában. Kamerunnak bevallottan a továbbjutás volt a célja, ám ezt nem sikerült realizálni. Afrikában ennél sokkal kisebb hibákért is meneszteni szokták a válogatott első emberét.
Legfrissebb hírek

Elmaradt az óriási meglepetés: az FTC a 94. percben megszerezte a győztes gólt a Kazincbarcika ellen

Labdarúgó NB I
15 perce

Ellentétes félidők a sevillai derbin, kétgólos előnyt pazarolt el a Betis

Spanyol labdarúgás
17 perce

A Kaposvár is a négy között a női röplabda Magyar Kupában

Röplabda
32 perce

Halász Bence 80 méter felett kezdte a szezont, Kozák Luca és Molnár Attila is meggyőző volt Nyíregyházán

Atlétika
51 perce

Több mint nyolcvan perc emberhátrányban – így is nyert a Sassuolo, kikapott Torinóban a Lazio

Olasz labdarúgás
55 perce

Drámai végkifejlet az osztrák hokiliga magyar rangadóján – a Fehérvár maradt versenyben

Jégkorong
1 órája

A magyar kosárválogatott ezúttal sima meccsen kapott ki Franciaországtól a vb-selejtezőn

Kosárlabda
1 órája

A Szeged 73 gólos meccsen győzte le a Tatabányát

Kézilabda
1 órája
Ezek is érdekelhetik