
Denílson (balra) és Roberto Carlos egyáltalán nem tart a Costa Rica elleni meccstôl

Denílson (balra) és Roberto Carlos egyáltalán nem tart a Costa Rica elleni meccstôl
Az ötvenperces tréningen Luiz Felipe Scolari szövetségi kapitány ismét tesztelte az egy nappal korábban már kipróbált "kezdőcsapatát” (Marcos – Lúcio, Edmílson, Anderson Polga – Cafú, Gilberto Silva, Ricardinho, Juninho, Júnior – Ronaldo, Rivaldo), amely 2–1-re verte a "cseréket”. A szakvezető elsősorban a védekezést figyelte, a meccs nagy részét ugyanis a "kezdők” térfelén töltötte, s egyfolytában a hátsó hármas tagjainak magyarázott. A Costa Rica-iak által begyakorolt szögletkombinációkra is felhívta a védők figyelmét – a "ticók” a kínaiaknak lőtt második góljukat egy ilyen variációból érték el.
A Scolari által pihentetni kívánt Roberto Carlos kisebb húzódása tökéletesen rendbe jött, és a Real Madrid sztárja máris kijelentette, hogy szeretne pályára lépni az utolsó csoportmeccsen is. "Kína ellen meghúzódott a lovaglóizmom, de Runco doktor egy napra pihenőt rendelt el, és most már teljesen jól vagyok. Érzem, hogy játékra alkalmas állapotban vagyok, és tudom, hogy Scolarinak szüksége van rám. Ugyanakkor, ha a kapitány úgy dönt, hogy a kispadon hagy, akkor sincs semmi gond” – nyilatkozta Roberto Carlos. A választ aztán Runco doktor adta meg: "Most nagyon kényelmes helyzetben vagyunk, ezért az elsődleges célunk az, hogy megelőzzük az esetleges sérüléseket.”
Kényelmes helyzet ide vagy oda, a selecao játékosai egységesen kijelentették, hogy mindenképpen le akarják győzni a Costa Rica-iakat. "Lépésről lépésre javulunk, de a Costa Rica elleni meccs más lesz, mint az előző kettő, hiszen voltaképpen a saját stílusunkkal fogunk szembesülni. Fontos, hogy folytassuk a megkezdett jó sorozatot, ezért teljes erőből fogunk játszani” – így Rivaldo, míg Denílson nemes egyszerűséggel kijelentette: "El fogjuk őket gázolni, a vébén nincs helye visszafogottságnak”. Valamivel finomabban fogalmazott, de a lényeget tekintve hasonló célt tűzött ki a Brazíliából több mint két napon át utazó Ricardinho: "Nagyon fontos, hogy sikerélménnyel fejezzük be a csoportkört, hogy ne törjön meg a javuló sorozatunk.”
A keddi napon még egy másik téma is szóba került a játékosok és az újságírók közt: Franciaország. "Sajnálom, hogy kiestek, mert az egész csapat arra várt, hogy ellenük játszhasson” – magyarázta Rivaldo.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik





