Remák hazai pályán nyert

GOMBKÖTŐ ROLANDGOMBKÖTŐ ROLAND
Vágólapra másolva!
2002.06.04. 20:29
Címkék
Immár a második szezonját kezdte meg a P-Nívó-Betonexpressz–FTC együttesében a szlovákiai Remák Zoltán, aki a legnehezebb szlovák viadalnak tartott Kassa–Tátra–Kassán szakaszgyőzelmet aratott, az összetettben pedig a nyolcadik helyen végzett.– Ez a legidősebb szlovák verseny, jól ismerem a szervezőit, hiszen abban a klubban kezdtem a pályafutásomat. Kassától harminc kilométerre, Szepsiben laktam, ezért a kassai befutóra különösen készültem. Az összetettben vezető Podbrezová irányította a versenyt, én voltam az első, aki el tudott szökni. Ez az ötödik hegyihajrá után sikerült. Egy perc körüli előnyt szereztem, s ezt sikerült a következő két hegyen is megtartanom, így elsőként érhettem a kassai célba – mondta Remák Zoltán, aki már jó néhány Szlovák-kupa viadalon győzött, de legnagyobb sikereként a Gemenci Nagydíjon 2000-ben megszerzett összetett győzelmét tartja számon.– Két éve teker a ferencvárosiaknál,
4. Német körverseny (2.2-es kategória)
2. szakasz, Tauberbischofsheim– Pforzheim (186.6 km): 1. Erik Zabel (német, Telekom) 4:44:45, 2. Pollack (német, Gerolsteiner) azonos idôvel, 3. O’Grady (ausztrál, Crédit Agricole) a. i., …Bodrogi László (magyar, Mapei-Quick Step) a. i.
Az összetettben: 1. (fehér trikóban) Erik Zabel
Következik: 3. szakasz, Bühlertal–Schonach (200 km)

60. Kassa–Tátra–Kassa
Prológ, Kassa, egyéni idôfutam (3.7 km): 1. Radek Blahut (szlovák, Joko) 4:55.78, 2. Valach (szlovák, ASK) 4:56.02, 3. Kovács M. (szlovákiai, ASK) 4:56.93, …13. Lengyel Tamás (magyar, P-Nívó-Betonexpressz–FTC) 5:10.39, …15. Remák Zoltán (szlovákiai, P-Nívó-Betonexpressz–FTC) 5:11.59, …21. Valter Tibor (magyar, P-Nívó-Betonexpressz–FTC) 5:15.97, …25. Lengyel Gábor (magyar, P-Nívó-Betonexpressz–FTC) 5:17.37, …29. Garamszegi László (magyar, P-Nívó-Betonexpressz–FTC) 5:17.68, 30. Arany Gábor (magyar, P-Nívó-Betonexpressz–FTC) 5:17.80. 1. szakasz, Kassa–Strbské Pleso (176 km): 1. Martin Cerepan (cseh, Podbrezová) 4:54:52, 2. Glajza (cseh, Podbrezová) a. i., 3. Bronis (cseh, Podbrezová) 1:35 p h., …13. Remák 4:09 p h., …19. Lengyel T. 9:45 p h., …22. Arany 11:58 p h., …35. Valter 26:16 p h., …41. Lengyel G. 34:59 p h. 2. szakasz, Strbské Pleso–Kassa (177 km): 1. Remák Zoltán 4:20:08, 2. Bronis 50 mp h., 3. Muchka (szlovák, Joko) a. i., …5. Arany a. i., …9. Lengyel T. a. i., …16. Valter a. i., …26. Lengyel G. 1:43 p h. A végeredmény: 1. Robert Glajza 9:20:49, 2. Cerepan 6 mp h., 3. Bronis 1:23 p h., …8. Remák 3:38 p h., …16. Lengyel T. 10:15 p h., …21. Arany 12:35 p h., …31. Valter 26:49 p h., …36. Lengyel G. 36:27 p h.

jól döntött, amikor elfogadta az ajánlatukat?
– Mindenképpen. Azért is váltanom kellett, mert nem beszélek jól szlovákul, így nehéz dolgom volt a szlovák csapatokban. Másrészt jó a csapat, s megfelelő versenyzési lehetőségekhez is jutok.
– Milyen tervei vannak?
– Mint minden kerékpáros, én is szeretnék profiszerződést kapni, igaz, nagyon igyekeznem kell, mert már huszonöt éves vagyok. Egyelőre nem tudni, hogy az FTC profiklubbá alakul-e, nagyon jó lenne, ha ez sikerülne.
– A szlovák válogatottban kap szerepet?
– Amíg hazai csapatban versenyeztem, válogatott voltam, innen már nem olyan könnyű bekerülni. A szlovák bajnokságon természetesen indulni fogok, bár nagyon messze rendezik majd meg, a csehekkel közös verseny Prágától nyugatra lesz.
Mostanában jól megy a magyar csapatokban tekerő szlovákiai "légiósoknak”, a Mapei-Kanizsa KK versenyzője, Nagy Róbert már profiversenyt is nyert, legutóbb pedig a híres bassanói viadalon végzett a díjazottak között.
S néhány szót a legmagasabban jegyzett magyar kerékpárosról: Bodrogi László ezen a héten a Német körversenyen vesz részt. A rangos viadal második szakasza is mezőnybefutót hozott, amelyben ismét a németek szupersprintere, Erik Zabel szerezte meg az első helyet. Szerdán újabb "gyors” szakasz vár a karavánra, majd csütörtökön következhet Bodrogi kedvenc száma, az időfutam, amely az egyhetes viadalon 36 kilométer hosszú lesz.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik