NL: Rossi szeretné, ha az olaszok elintéznének nekünk ezt-azt

P. V.P. V.
Vágólapra másolva!
2022.09.22. 20:14
Jó hangulatban zajlott a magyar labdarúgó-válogatott németek elleni Nemzetek Ligája-mérkőzése előtt tartott sajtótájékoztatója. Marco Rossi és Schäfer András is elejtett egy-egy poént, miközben természetesen arról is beszéltek, nem lesz könnyű dolguk a házigazdák ellen Lipcsében. A csapat mindenképpen szeretné szép ajándékkal búcsúztatni a válogatottól visszavonuló Szalai Ádámot. 
Marco Rossi szerint a papírformához az lenne közelebb, ha nem szereznénk a németek ellen pontot 
A KÉPRE KATTINTVA GALÉRIA NYÍLIK (Fotó: Török Attila)
Marco Rossi szerint a papírformához az lenne közelebb, ha nem szereznénk a németek ellen pontot A KÉPRE KATTINTVA GALÉRIA NYÍLIK (Fotó: Török Attila)

Marco Rossi először arról beszélt, hogyan fogadta a csapat Szalai Ádám szerdai bejelentését. Elmondta, valamennyi játékost érzékenyen érintette, hogy visszavonul a csapatkapitány, de egyúttal szeretnének szép ajándékkal búcsúzni tőle az utolsó két mérkőzésen.

A következő két ellenfelünknek egyaránt az a célja, hogy megszerezze az első helyet az A-ligában, a németeknek abszolút a saját kezükben van a sorsuk. Tökéletesen tisztában vagyunk vele, hogy pénteken mennyire nehéz mérkőzés vár ránk, de felkészültünk rá. Nem lehet más célunk, mint eddig mindig, hogy úgy jöjjünk le a pályáról, hogy minden tőlünk telhetőt megtettünk. Ha nem szerzünk egy pontot sem, akkor az közelebb van a papírformához, de azon dolgozunk, hogy meglepetést okozzunk a németek ellen. Sokszor elmondtam, hogy a földön kell maradnunk, bár nyilván azt szeretném, hogy megtartsuk a vezető helyünket a csoportban. Olaszként persze azt is szeretném, ha az olaszok elintéznének nekünk ezt azt holnap. De a viccet félretéve, magunkra kell koncentrálnunk, az erősségeinkre, az energiánkra és arra, hogy mi legyünk eredményesek. Júniusban több időnk volt a felkészülésre, most néhány fontos játékos sérülés miatt hiányzik, de mindig azokra építünk, akik itt vannak.”

Kitért a németek elleni kezdőre is, amelyet nyilván nem árult el, de okozott néhány vidám percet vele a sajtótájékoztatón.

Megvan már a fejemben a németek elleni kezdő, az biztos, hogy a három lipcsei pihenni fog – nem, nem, csak vicc volt… Nyilván mindhárman nagyon várják ezt a meccset, hiszen nekik ez hazai pályán lesz. A jelen lévő Schäfer Andráson még gondolkodom, hiszen ő az Union Berlin játékosa, nem a Leipzigé. Majd meglátjuk.

Schäfer András pénteken még nem lőné el a gólörömét (Fotó: Török Attila)
Schäfer András pénteken még nem lőné el a gólörömét (Fotó: Török Attila)

Schäfer András – aki az Eb-n pimasz gólt szerzett a németek ellen – a következőket mondta a mérkőzés előtt.

„Nagyon boldogan jövök ide vissza, jó emlékek kötnek Németországhoz, szinte megváltozott az életem azóta a fejes gól óta.Érdekes, de az Union Berlin szurkolói közül nagyon sokan mondták, hogy nekünk szurkolnak, a játékostársaim pedig arról beszéltek, hogy nehéz meccs várhat a németekre. Manuel Neuerrel megint nem tudunk találkozni, az előzőn megúszta, most koronás lett. Nem számolgatunk, egyszerű a képlet: nekünk elsődleges a bennmaradás, a németek elleni jobb eredmény után majd gondolkodunk a további lehetőségeken. Nagyon sajnáljuk, hogy Szalai Ádámnak ez lesz az utolsó két meccse a válogatottal, értékes játékost, embert veszítünk el az ő visszavonulásával. Ki szeretnénk vele élvezni ezeket a meccseket, és megmutatni, milyen jó csapat vagyunk.

Ezután kitért az Instagramjára feltöltött gólörömre, amit nem szeretne a németek ellen elsütni, ugyanis azt az olaszok elleni meccsre tartogatja.

„Ők kávésabb nemzet. Aztán lehet, ha gólt lövök a németeknek, akkor bevetem ezt a gólörömöt. Egy cappuccinós csészét hozzatok hozzá!

A MAGYAR VÁLOGATOTT KERETE
Kapusok: Dibusz Dénes
(Ferencvárosi TC),Gulácsi Péter(RB Leipzig – Németország),Szappanos Péter(Budapest Honvéd FC)
Védők:Bolla Bendegúz(Grasshoppers – Svájc),Botka Endre(Ferencvárosi TC),Fiola Attila(Mol Fehérvár FC),Kecskés Ákos(LASK – Ausztria),Lang Ádám(Omonia – Ciprus),Mocsi Attila(Zalaegerszegi TE FC),Willi Orbán(RB Leipzig – Németország),Szalai Attila(Fenerbahce – Törökország)
Középpályások:Baráth Péter(Debreceni VSC),Kerkez Milos(AZ – Hollandia),Kleinheisler László(NK Osijek – Horvátország),Nagy Ádám(AC Pisa – Olaszország),Nego Loic(Mol Fehérvár FC),Schäfer András(1. FC Union Berlin – Németország),Styles Callum(Millwall FC – Anglia),Vécsei Bálint(Ferencvárosi TC)
Támadók: Ádám Martin(Ulszan Hyundai – Dél-Korea),Gazdag Dániel(Philadelphia Union – Egyesült Államok),Szalai Ádám(FC Basel – Svájc),Szoboszlai Dominik(RB Leipzig – Németország),Vancsa Zalán(Lommel SK – Belgium), Varga Kevin(Hatayspor – Törökország)

NEMZETEK LIGÁJA, CSOPORTKÖR
A-LIGA 3. CSOPORT
A MAGYAR VÁLOGATOTT PROGRAMJA
Június 4.:
MAGYARORSZÁG–Anglia 1–0
Június 7.:Olaszország–MAGYARORSZÁG 2–1
Június 11.:MAGYARORSZÁG–Németország 1–1
Június 14.:
Anglia–MAGYARORSZÁG 0–4
Szeptember 23., 20.45:
Németország–MAGYARORSZÁG (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!
Szeptember 26., 20.45:
MAGYARORSZÁG–Olaszország (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!

A CSOPORT TOVÁBBI MECCSEI
Szeptember 23.,20.45:Olaszország–Anglia (Tv: Spíler2)
Szeptember 26., 20.45:Anglia–Németország (Tv: Spíler2)

AZ ÁLLÁS
1. MAGYARORSZÁG42117–3+47
2. Németország4138–5+36
3. Olaszország41215–7–25
4. Anglia4221–6–52
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik