Emlékezés: Menczel Ivánt nem feledik Karancsalján sem

Vágólapra másolva!
2021.12.14. 08:34
null
Az emléktáblát Győr Béla (balra) és Sipos Jenő leplezte le (Fotó: Ladóczki Balázs/Nógrád Megyei Hírlap)
Emléktáblát avattak Karancsalján a helyi általános iskola homlokzatán múlt pénteken a község szülötte, az egykori olimpiai bajnok labdarúgó, Menczel Iván emlékére.

A 2011. November 25-én elhunyt olimpiai bajnok labdarúgó, Menczel Iván december 14-én töltené be nyolcvanadik életévét. A község szülöttének emlékére múlt pénteken táblát avattak Karancsalján az általános iskola homlokzatán. A helyi önkormányzat, a Karancsaljáért Alapítvány és a Karancsaljai Munkás Sportegyesület kezdeményezésére szervezett eseményen megjelent Sipos Jenő, a Magyar Labdarúgó-szövetség szóvivője, továbbá Győr Béla, a Magyar Olimpiai Akadémia főtitkára. Az eseményen Menczel Iván olimpiai bajnok két csapattársa, Szalay Miklós és Básti István is részt vett.

Menczel Iván Salgótarjáni BTC-ben kezdett futballozni, tagja volt az 1960–1961-es idényben ötödik helyezett, vidék legjobbja együttesnek. Titkos Pál csapatában Cserháti József, Taliga Ferenc, Vasas Mihály, Szojka Ferenc, Bablena László mellett ő is pályára lépett. A fedezet – aki a csatársorban is elemében volt – 1963-ban Tatabányára igazolt, Gelei Józseffel, Szepesi Gusztávval, Csernai Tiborral, Szuromi Antallal játszott egy csapatban. Az 1968-as olimpia évében a Vasashoz szerződött, ebben az esztendőben a piros-kékek nem egyszer a Varga – Bakos, Mészöly, Ihász – Mathesz, Menczel – Molnár, Puskás, Farkas, Fister, Korsós összeállításban vették fel a küzdelmet. Lakat Károly beválogatta az olimpiai csapatba, a mexikóvárosi játékokon mind a hat mérkőzésen pályára lépett, a Guatemala elleni negyeddöntőn lecserélték, a Japán elleni elődöntőn Kocsis Lajos helyére állt be. A válogatott első két mérkőzésén (Salvador, 4:0; Ghána, 2:2) gólt szerzett, ahogyan a Bulgária elleni fináléban is (4:1), együttesünk az ő góljával egyenlített, „...szögletrúgás után Menczel, korábbi kihagyott helyzeteiért kárpótlásként kapásból vágta a labdát a kapuba”.

A Vasasban eltöltött négy idény után még ugyanennyit lehúzott a Vasas Izzóban. A Tatabányával 1964-ben és 1966-ban, a Vasassal 1968-ban és 1971 volt bajnoki bronzérmes. A válogatottba nem tudott bekerülni. Noha Baróti Lajos kivitte az 1962-es chilei vb-re, a tornán nem lépett pályára.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik