Elszántság – Thury Gábor jegyzete

THURY GÁBORTHURY GÁBOR
Vágólapra másolva!
2020.11.02. 22:15

„Ha a Salzburg nem engedi el, akkor gyalog jön, annyira játszani akar Izland ellen.”„Ha a Salzburg nem engedi el, akkor gyalog jön, annyira játszani akar Izland ellen.”

Marco Rossi nyilatkozta ezt Szoboszlai Dominikról, aki elszántságát bizonyítva ezt mondta a szövetségi kapitánynak a november 12-én esedékes Eb-pótselejtező előtt.

A torinói Tuttosport sportnapilap 2003 óta évről évre kitünteti a legjobb 21 éven aluli, Európában futballozó játékost a Golden Boy-díjjal. A húsztagúra kurtított listáról a játékosokra november elsejéig lehetett szavazni, lapunk részéről – figyelembe véve az olvasók szavazatait – Szöllősi György főszerkesztő voksolt.

A magyar labdarúgó olyanok társaságában kapott helyet a listán, mint az angol Jadon Sancho (Dortmund), a kanadai Alphonso Davies (Bayern München), a norvég Erling Haaland (Dortmund) vagy éppen a spanyol Ansu Fati (Barcelona). Ott van tehát a kontinens korosztályos elitjében, klubja pedig Európa egyik játékosbölcsője, hiszen Sadio Mané, Naby Keita, Minamino Takumi (mindhárom Liverpool), Haaland és Dayot Upamecano (RB Leipzig) is Salzburgból indult el a klasszissá válás útján.
Szoboszlai Dominik kedden a Bajnokok Ligájában a Bayern München ellen lép pályára, szakmai szempontból értékmérő lesz a találkozó, lemérhetjük, a középpályás mennyit fejlődött tavaly óta.

Csapata 2019 októberében és decemberében a Liverpoollal játszott a BL-ben, Jürgen Klopp együttese 4–3-ra és 2–0-ra győzött, a liverpooli találkozót követően az ifjú labdarúgó azt nyilatkozta, még nem fáradt el annyira, mint az első mérkőzésen. Egy év alatt óriásit fejlődött, rutint szerzett, tárgyilagos futballkedvelőként figyelhetjük, milyen teljesítményt nyújt a BL-címvédővel szemben.

Hogy aztán november 12-én a magyar nemzeti csapat vezére legyen Izland ellen. Igen, vezére, mert a tízszeres válogatott mérkőzésről mérkőzésre magától értetődő természetességgel ragadta magához a karmesteri pálcát, két szabadrúgásgóljával az együttesben is kivívta a tiszteletet. Lehet kívülről okoskodni, szakmai érveket felhozni pró és kontra, a leghitelesebb értékmérő a hierarchiában a közösségen belül elfoglalt hely.

Nos, Szoboszlai Dominik ebben a tekintetben is kedvező pozícióban van. Noha a karrierépítés szempontjából a Bayern elleni találkozó kiemelkedő fontosságú lehet, nekem sokkal többet jelent, hogy a középpályás az Eb-pótselejtezőre gyalog is hazajönne. Az elszántság mindennél fontosabb.

A MAGYAR VÁLOGATOTT KERETE
Kapusok:
Dibusz Dénes (Ferencváros), Gulácsi Péter (RB Leipzig – Németország), Hegedüs Lajos (Paksi FC)
Védők: Bese Barnabás (Oud-Heverlee Leuven – Belgium), Botka Endre (Ferencváros), Fiola Attila (Mol Fehérvár FC), Hangya Szilveszter (Mol Fehérvár FC), Kecskés Ákos (FC Lugano – Svájc), Lang Ádám (Omonia Nicosia – Ciprus), Lovrencsics Gergő (Ferencváros), Loic Nego (Mol Fehérvár), Willi Orbán (RB Leipzig – Németország), Szalai Attila (Apollon – Ciprus)
Középpályások: Cseri Tamás (Mezőkövesd), Holender Filip (Partizan Beograd – Szerbia), Kalmár Zsolt (Dunaszerdahelyi AC – Szlovákia), Kleinheisler László (NK Osijek – Horvátország), Nagy Ádám (Bristol City – Anglia), Schäfer András (Dunaszerdahelyi AC – Szlovákia), Sigér Dávid (Ferencváros), Szoboszlai Dominik (Red Bull Salzburg – Ausztria)
Támadók: Gyurcsó Ádám (Hajduk Split – Horvátország), Könyves Norbert (Zalaegerszegi TE FC), Nikolics Nemanja (Mol Fehérvár FC), Sallai Roland (Freiburg – Németország), Szalai Ádám (Mainz – Németország), Varga Kevin (Kasimpasa – Törökország)

A MAGYAR VÁLOGATOTT ŐSZI PROGRAMJA
EB-PÓTSELEJTEZŐ (NL-RÁJÁTSZÁS)
A-LIGA

Október 8.

Bulgária–Magyarország 1–3
November 12.
20.45:
Magyarország–Izland (Tv:M4 Sport)– élőben az NSO-n!

NEMZETEK LIGÁJA (2020–2021)
B-LIGA, 3. CSOPORT
Szeptember 3.:
Törökország–Magyarország 0–1
Szeptember 6.:Magyarország–Oroszország 2–3
Október 11.:Szerbia–Magyarország 0–1
Október 14.:Oroszország–Magyarország 0–0
November 15., 20.45:Magyarország–Szerbia(Tv:M4 Sport)– élőben az NSO-n!
November 18., 20.45:
Magyarország–Törökország (Tv:M4 Sport)– élőben az NSO-n!

A CSOPORT ÁLLÁSA
1. Oroszország4227–4+38
2. MAGYARORSZÁG42114–3+17
3. Törökország4313–4–13
4. Szerbia4223–6–32
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik