Amikor Dzsudzsákék megérkeztek San Marinóba, kisütött a nap

SZABÓ PÉTER ÁDÁM JELENTI SAN MARINÓBÓLSZABÓ PÉTER ÁDÁM JELENTI SAN MARINÓBÓL
Vágólapra másolva!
2011.06.06. 21:07
null
Bár Czvitkovicsról bárt neveztek el San Marinóban (jobbra, alulról a második tábla), <br />a mieink nem szórakozni érkeztek a törpeállamba (Fotó: Németh Ferenc)
Címkék
A magyar labdarúgó-válogatott hétfőn megérkezett San Marinóba, és már edzett is a kedden 20.30 órakor kezdődő Eb-selejtező helyszínén. A gyakorláson hőemelkedés miatt nem vett részt Lázár Pál. Egervári Sándor szövetségi kapitány a válogatott sajtótájékoztatóján elmondta, két csatárral kezdünk San Marino ellen.  
KÉT CSATÁRRAL KEZDÜNK
Egervári Sándor, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya csak kedden hirdet kezdőcsapatot a San Marino elleni Eb-selejtezőre, azt viszont elárulta a sajtótájékoztatón, hogy ezúttal kétcsatáros felállást választ. A magyar szakvezető elmondta, több poszton is változtat a Luxemburg elleni kezdőcsapaton. Lázár Pál hőemelkedés miatt nem gyakorolhatott társaival, miután dr. Szilágyi György pihenőt írt neki elő.

Amikor nem zuhogott az eső Olaszországban, akkor ömlött. Röviden így lehetne jellemezni a hétfői időjárást, a magyar válogatott érkeztével azonban San Marinóban kisütött nap, így reménykedhetünk, hogy nem felázott talajú pályán kell megmérkőznünk kedd este 20.30 órától a törpeállam legjobbjaival.

Az Európa-bajnoki selejtező előtt minden részlet összeállt már Egervári Sándor fejében, kezdőcsapatot azonban csak kedd délelőtt 11 órakor hirdet.

Mindössze Lázár Pál kisebb hőemelkedése okozhat gondot a kapitánynak, a többiek egészségesek.

A mérkőzés helyszínén megtartott kora esti, egyórás edzésen látottak szerint valószínűsíthető a Király – Vanczák, Juhász, Lipták, Laczkó – Koman, Elek Á., Hajnal, Dzsudzsák – Szabics, Németh K. összeállítás.

A kapuban tehát csere történhet a luxemburgi együtteshez képest (az edzésen legalábbis Bogdán Ádám a mezőnyben játszott), illetve Tököli Attilát Németh Krisztián és Szabics Imre válthatja. A jókedélyű tréningen egymás közti játék és sok-sok nyújtás szerepelt a programban, a leginkább a Margitszigeti Atlétikai Centrumhoz hasonlító létesítmény lelátóján pedig kilenc magyar zászlóval felszerelkezett honfitársunk is helyet foglalt.

A magyar csapat a néhány napja a finn válogatottnak is otthont adó paradicsombeli körülményeket biztosító San Marinótól 20 kilométerre fekvő, mesterséges tó partján található szállodában készül a meccsre, ahol annak idején, 2003-ban is megszállt.

NEM A NYOLC GÓL JEGYÉBEN JÁTSZUNK SAN MARINO ELLEN – EGERVÁRI

KIRÁLY: CSAK A HÁROM PONT SZÁMÍT

SAN MARINÓBAN A MAGYAR CSAPAT

A nyolc évvel ezelőtti Eb-selejtezőn 5–0-ra nyertünk, így a helyszín már csak kabalának sem utolsó. Az akkori csapatból csak Király Gábor és Szabics Imre maradt hírmondónak, a lelkes dolgozók pedig emlékeznek is rájuk, büszkén mutatták a hotel lépcsőjén készült csapatképet, amely rögtön a Frank de Boer, Patrick Kluivert, Edgar Davids féle holland válogatott mellett kapott helyet a falon.

Az idő tehát egyelőre megkönyörült az utolsó szezonbeli tétmérkőzésére készülő válogatotton, remélhetőleg Dzsudzsákék kedd este nem lesznek ilyen kíméletesek a hazaiakkal szemben.

A magyar válogatott kezdőcsapatát ön is összerakhatja csapatösszeállító modulunk segítségével!

Legfrissebb hírek

Már csak a Puskás hibátlan; Madaras Norbert: Csapataink kihozták magukból a maximumot

E-újság
20 perce

Russell szerint a Ferrari a szabályosság határát súrolta a hungaroringi versenyen

F1
20 perce

„Ilyet még apu sem rúgott” – ifj. Dárdai Pál a Nyíregyháza elleni csodagólról

Labdarúgó NB I
1 órája

Oszaka elsöpörte Sevastovát Montrealban

Tenisz
1 órája

Micsoda meccs volt! A győri csodacsere a 95. percben egyenlített az Újpest ellen

Labdarúgó NB I
1 órája

Füllkrug és Bowen is betalált, legyőzte a Bournemouth-t a szuperhatékony West Ham

Angol labdarúgás
1 órája

Nagy Norbert nyerte az osnabrücki hegyi Európa-bajnoki futamot

Egyéb autó-motor
2 órája

Ikszelt a Videoton Ajkán, hárommal nyert a Honvéd, még a Csákvár is hibátlan – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2 órája
Ezek is érdekelhetik