Válogatott: Az észteket nem kell felfújni, de lehúzni sem - Szalai

2012.10.08. 17:30
Címkék
Az Észtország és a Törökország elleni vb-selejtezőre készülve hétfőn sajtótájékoztatót tartott a magyar labdarúgó-válogatott a telki központban. Szalai Ádám – ha egészséges – első számú centernek számít a nemzeti csapatban, Hollandia ellen szakmai okokra hivatkozva Egervári Sándor szövetségi kapitány mégis Priskin Tamásnak szavazott bizalmat. A Mainz légiósa szerint – aki mindezt rossz néven vette, és erről nyilatkozott is – túlléptek a történteken, ami nem okozhat konfliktust.

„Eddig még nem foglalkoztunk az észtekkel, ez a hátralévő napok feladata lesz – mondta Szalai, aki utalt a Hollandia elleni találkozóra és klubcsapatára is. – A hollandok elleni találkozón nagyon fel lettek fújva az elvárások, hogy a fiatal rivális ellen mekkora az esélyünk, »mikor ha nem most« volt a közhangulat, miközben az ellenfelet az Ajax és a PSV tehetségei erősítették, kiegészítve rutinos emberekkel. Az észteket nem kell felfújni, de lehúzni sem. Bár playoffba jutó csapattal találkozunk, a három pontért megyünk. Játékos keretük nem olyan erős, mint a törököké, de hazai pályán játszhatnak."

Szalai elmondta: német klubcsapatában – ahol jó formában játszik, gólokat lőtt – nem volt téma a válogatott találkozó, illetve kispadoztatása Hollandia ellen. Utóbbihoz hozzáfűzte: lezártnak tekinti. A válogatottat ért kritikákkal kapcsolatban megemlítette, attól válik számára igazán fontossá, ha tudja, ki mondta. A szintén Bundesliga-légiós, ám a keretből önmagát száműző Huszti Szabolcsról elmondta: a mi szintünkön bármelyik csapatnak az erősségére válna.

SZALAI: "MÁR NEM SZERETNÉK A HOLLAND MECCSEL FOGLALKOZNI"
Legfrissebb hírek

Csütörtöki sportműsor: az FTC El-, az ETO Kl-meccset játszik; Milák és Kós összecsap 100 pillangón a vizes Eb-n

Minden más foci
3 órája

Pigniczki Fanni az 59. helyen áll egyéni összetettben az rg-vb-n

Torna
4 órája

Csúcs ez a Kós!; Halász Bence: Katzberg azért nem ijedt meg

E-újság
4 órája

Transzferguruból pénzhajhász influenszer? – Cselőtei Márk publicisztikája

Minden más foci
4 órája

A végselejtezésért, előre! – Malonyai Péter jegyzete

Európa-liga
4 órája

A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a terepraliversenyt Várpalotán

Egyéb autó-motor
4 órája

Groningenbe igazol Csinger Márk – sajtóhír

Labdarúgó NB I
4 órája

Felkészülés: szűkösen, de megnyerte a Real Madrid a La Liga-főpróbát

Spanyol labdarúgás
5 órája