U21: kicserélődött keret, két felkészülési meccs egy hét alatt

2012.10.09. 13:53
Címkék
Az U21-es Európa-bajnoki selejtezők után a korosztályos csapat kerete kicserélődött, a jövő évi tétmérkőzéseken már azok az 1992-es és 1993-as születésű labdarúgók vesznek részt, akik eddig az U20-as illetve az U19-es válogatottban szerepeltek (ezért ezentúl U21-es válogatottként hivatkozunk erre a gárdára). Róth Antal együttese a következő egy hétben két felkészülési meccset is játszik, előbb csütörtökön 16 órától Gyirmóton a moldovai válogatott lesz az ellenfél, majd jövő hétfőn, a határmenti Pándorfalun (Parndorf) Ausztria korosztályos legjobbjai fogadják a mieinket.

Miután a meccsnapok hivatalos FIFA-játéknapok lesznek, Róth Antal két külföldön játszó labdarúgót is be tudott hívni a keretbe: a liverpooli Adorján Krisztián és a Heerenveenben szereplő Otigba Kenneth készülődhet a két találkozóra. A Videoton két játékosára, Kovács Istvánra és Szolnoki Rolandra, valamint a szombathelyi Radó Andrásra ugyanakkor nem számíthat a szakmai stáb a soros mérkőzéseken.

„Minden egyes meccs szolgál tanulságokkal, a mai edzésen elsősorban a legutóbb, a szerbek ellen elkövetett hibákra hívtuk fel a figyelmet – mondta az mlsz.hu-nak Róth Antal. – Annak a találkozónak jócskán voltak pozitívumai is, ezeket természetesen szeretnénk megtartani az előttünk álló mérkőzéseken. A célunk, hogy a következő hónapokban kialakuljon egy belső mag, amelyre hosszú távon építhetünk. Ennek egyik előfeltétele, hogy a játékosok közül egyre többen harcolják ki a helyüket a klubcsapatukban. Ebben a korban még minden egyes játékpercért meg kell küzdeni a felnőttek között, igyekszem arra ösztönözni a labdarúgókat, hogy teljes erőbedobással harcoljanak meg a helyükért a klubjukban."

AZ U21-ES VÁLOGATOTT KERETE
Kapusok: Jova Levente (Ferencvárosi TC), Dombó Dávid (Dunakanyar-Vác)
Védők: Baráth Botond (Budapest Honvéd), Otigba Kenneth (Heerenveen), Kelemen Dávid (MTK Budapest), Jagodics Márk (Szombathelyi Haladás), Tóth Ferenc (MTK Budapest), Farkas Norbert (Puskás Akadémia), Deutsch Bence (SZTK-Erima), Nagy János (Újpest FC)
Középpályások: Szakály Attila (Szombathelyi Haladás), Tölgyesi Viktor (KTE-Phoenix Mecano), Vernes Richárd (Budapest Honvéd), Adorján Krisztián (Liverpool), Vécsei Bálint (Budapest Honvéd), Pekár László (Kecskeméti TE), Skriba Máté (DUNA FC Tatabánya), Gyurján Bence (Szombathelyi Haladás), Magos Mátyás (Újpest FC)
Támadók: Bacsa Patrik (Diósgyőri VTK), Ugrai Roland (Szombathelyi Haladás), Zamostny Balázs (FGSZ Siófok)

 

Legfrissebb hírek

Csütörtöki sportműsor: az FTC El-, az ETO Kl-meccset játszik; Milák és Kós összecsap 100 pillangón a vizes Eb-n

Minden más foci
3 órája

Pigniczki Fanni az 59. helyen áll egyéni összetettben az rg-vb-n

Torna
4 órája

Csúcs ez a Kós!; Halász Bence: Katzberg azért nem ijedt meg

E-újság
4 órája

Transzferguruból pénzhajhász influenszer? – Cselőtei Márk publicisztikája

Minden más foci
4 órája

A végselejtezésért, előre! – Malonyai Péter jegyzete

Európa-liga
4 órája

A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a terepraliversenyt Várpalotán

Egyéb autó-motor
4 órája

Groningenbe igazol Csinger Márk – sajtóhír

Labdarúgó NB I
4 órája

Felkészülés: szűkösen, de megnyerte a Real Madrid a La Liga-főpróbát

Spanyol labdarúgás
5 órája