– Valahogy így képzelte?
– A legszebb álmom teljesült – vágta rá Hajnal Tamás, aki az ötvenedik válogatottságát győztes góllal tette emlékezetessé. – Hihetetlenül örülök, hogy így alakult a péntek estém, igaz, a jubileumnál, valamint a gólomnál fontosabb volt a három pont megszerzése. Vagy talán helyesebb úgy fogalmazni, hogy az mindennél fontosabb volt.

– Meglehet, a remélt siker nem születik meg, ha a negyvenhatodik percben nem lendül lövésre a lába.
– Azért volt még egy-két helyzetünk… Ám elismerem, a gól tényleg nem jött rosszkor, ráadásul látványos volt. Erre mondják, hogy jókor voltam jó helyen: az egyik észt játékos éppen hozzám fejelte a labdát. Okos döntésnek bizonyult, hogy jobbal megpróbálom elcsavarni a kapu bal oldalába, és szerencsére a kivitelezéssel sem volt gond.

– A válogatottban szerzett hat gólja közül ez az „aranyérmes”?
– Világbajnoki selejtezőn győztes gólt rúgni nagyszerű érzés. Amúgy Málta ellen volt egy hasonlóan fontos gólom: a három évvel ezelőtti vb-selejtező hetedik percében szabadrúgásból tekertem a kapuba. A meccs előtt beteg voltam, az sem volt biztos, hogy pályára léphetek, az első félidő végére be is lázasodtam, ezért a szünetben cserét kellett kérnem. Azt a találkozót végül három nullára nyertük meg, de az elején lőtt góllal jó irányba toltam meg a csapat szekerét. Hozzáteszem, a tallinni győzelmünkre sem azért vagyok leginkább büszke, mert én találtam a kapuba, hanem mert a hollandok elleni egy négy után bizonyítottuk, hogy fel tudunk állni a padlóról.

– Utólag elárulhatja: az említett kudarc után a szokottnál feszültebben várták az észtországi fellépést?
– Nem hinném, hogy idegesek lettünk volna. Azzal azonban tisztában voltunk, hogy ha versenyben akarunk maradni a továbbjutásért, nyernünk kell. A hollandok ellen rosszul futballoztunk, az akkor elkövetett hibát szerettük volna jóvátenni. Hogy sikerült, arra utal, nem feltétlenül kell egy vereség miatt az elmúlt két év eredményeit megkérdőjelezni.

– A Nemzeti Sport a mezőny legjobbjának választotta, amiként a legtöbb fórumon is dicsérték. Egyetértett a pozitív kritikával?
– Minden tiszteletem az újságíróké, ám számomra az a leglényegesebb, hogy a szakmai stáb hogyan értékeli a teljesítményemet. Nos, miként Egervári Sándor, a társaim is veregették a vállamat a lefújás után. Úgy vélem, ez a legjobb visszajelzés. Ezt természetesen a helyén kezelem, mert bár magam is úgy gondolom, hogy nem ment rosszul, tudom, hogy mindig lehet jobban futballozni. A csapattal együtt igyekszem is rátenni még egy lapáttal.

– Törökország–Románia nulla egy. Meglepte?
– Mivel hazai győzelemmel kalkuláltam, igen. A román együttest még nemigen ismerem – ezek szerint nem rossz.

– S nekünk vajon jó-e, hogy a törökök vesztes meccsel a hátuk mögött érkeznek Pestre?
– Nem foglalkozom ezzel. Kizárólag az érdekel, hogy ugyanúgy felkészüljünk a keddi összecsapásra, ahogy a péntekire, és ugyanaz az elszántság jellemezzen minket. Az önbizalmunknak jót tett, hogy nyertünk, többek között erre is építhetünk. Igaz, gyorsan el kell felejtenünk, ami Tallinnban történt, mert nyakunkon a következő megméretés, amely nulla nulláról indul. Ettől függetlenül a célunk nem változott: meg akarjuk verni Törökországot!

– Képesek rá?
– Igen.