Válogatott: Októberben hat pontra van szükség - Egervári

2012.09.19. 09:19
null
A magyar válogatott októberben javíthat a vb-selejtezőben (Fotó: Korponai Tamás)
Címkék
Egervári Sándor, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya szerint csapatának mind a két októberi – az észtek, illetve a törökök elleni – mérkőzését meg kell nyernie ahhoz, hogy esélye maradjon a továbbjutásra a 2014-es brazíliai világbajnokság selejtezőcsoportjából.

 

A szakember szerdán az M1 Ma Reggel című műsorában arról is beszélt, hogy az említett két találkozóig a szakmai stábnak ki kell javítania azokat a hibákat, amelyeket a hollandoktól elszenvedett, múlt keddi 4–1-es vereség alkalmával tapasztaltak.

„Többször végignéztem és elemeztem a mérkőzést, néhány játékossal már beszéltem is. Vannak személyes felelősök, de összességében ezt a találkozót a csapat vesztette el, le kell vonnunk a következtetéseket. Az elmúlt évben tudtunk javulni a két holland meccs között, így reményteljes vagyok az októberi összecsapásokat illetően” – mondta Egervári, akinek játékosai a legutóbbi Eb-selejtezős sorozatban, tavaly márciusban előbb 4–0-s vereséget szenvedtek a hollandoktól a Puskás Ferenc Stadionban, majd négy nappal később, Amszterdamban már sokkal jobb játékkal kaptak ki 5–3-ra.

Egervári hozzátette: a világbajnoki ezüstérmes ugyan több nagy egyéni hibát kihasználva volt eredményes múlt kedden, ezzel együtt nem tervez jelentősebb változtatásokat a keretben:

„Ez a ház jó alapokon nyugszik, ami egy kicsit megrepedezett, de ki fogjuk javítani. Nagy változásokat nem tervezek, ez a keret az elmúlt több mint két évben többször is bizonyította, hogy kiváló teljesítményre, kellemes meglepetésekre képes.”

A szövetségi kapitány a következő két világbajnoki selejtezővel kapcsolatban elmondta, bravúrokat kell végrehajtani ahhoz, hogy a válogatott elérje az álmát, azaz a második helyet.

„Ez egy amolyan menekülés a győzelembe történet, csak akkor maradhatunk versenyben, ha a két októberi mérkőzésen hat pontot szerzünk” – mondta Egervári.

A beszélgetés során szóba került a német Bundesligában kiválóan teljesítő, ám a válogatottságot korábban lemondó Huszti Szabolcs is.

„Vele kapcsolatban folyamatosan kapom az észrevételeket, de továbbra is azt mondom, ő jelentkezett ki a válogatottból két évvel ezelőtt” – válaszolta a kapitány.

A magyar válogatott október 12-én az észtek vendége lesz, míg négy nappal később a Puskás Ferenc Stadionban fogadja a törököket a vb-selejtezős sorozatban.

Legfrissebb hírek

Gavriel Kanikovszki: Elég erős a keretünk a továbbjutáshoz

Európa-liga
1 perce

Halász Bence: Nem hinném, hogy Katzberg ettől az eredményemtől megijedt volna…

Atlétika
36 perce

Csütörtöki sportműsor: az FTC El-, az ETO Kl-meccset játszik; Milák és Kós összecsap 100 pillangón a vizes Eb-n

Minden más foci
6 órája

Pigniczki Fanni az 59. helyen áll egyéni összetettben az rg-vb-n

Torna
7 órája

Csúcs ez a Kós!; Halász Bence: Katzberg azért nem ijedt meg

E-újság
7 órája

Transzferguruból pénzhajhász influenszer? – Cselőtei Márk publicisztikája

Minden más foci
7 órája

A végselejtezésért, előre! – Malonyai Péter jegyzete

Európa-liga
7 órája

A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a terepraliversenyt Várpalotán

Egyéb autó-motor
7 órája