Válogatott: az Egervári-csapat megérkezett Andorrába

Vágólapra másolva!
2012.09.06. 20:45
null
Festői helyen edzhetett a válogatott csütörtökön (Fotó: mlsz.hu)
Címkék
Hosszú utazás után érkezett meg csütörtökön Andorrába a magyar labdarúgó-válogatott, amely pénteken első mérkőzését játssza a 2014-es brazíliai világbajnokság selejtezősorozatában.

A nemzeti csapattól kapott tájékoztatás alapján Egervári Sándor együttese 8.30 órakor indult útnak a telki edzőközpontból és 16 óra után foglalta el szállását Andorra La Vellában. A szakember egy rövid pihenőt követően „családias" hangulatú sajtótájékoztatót tartott, amelyen – a korábban a Real Madridban futballozó Szalai Ádám tolmácsolásával – elmondta, hogy többször is megnézték pénteki ellenfelüket, s főként a lengyelek elleni összecsapásukat elemezték. Andorra eddig mindössze háromszor győzött története során.

Ezt követően a festői szépségű városban Egervári edzést vezényelt a csapatnak, amely igazán otthon érezhette magát, ugyanis a gyakorlás alatt a szervezők többször is „elpróbálták" a magyar himnuszt.

A szövetségi kapitány pénteken 11 órakor hirdeti ki kezdőcsapatát.

A magyar válogatott pénteken 20:30 órától játszik Andorrában, majd négy nappal később a Puskás Ferenc Stadionban, ugyancsak 20:30-tól a vb-ezüstérmes hollandokat látja vendégül vb-selejtezőn. Az MLSZ tájékoztatása szerint jól fogynak a jegyek az utóbbi összecsapásra, szerda délutánig 15 300 belépő talált gazdára.

Az Andorra elleni találkozót az M1 élőben közvetíti 20.15 órás kezdettel.

EGERVÁRI SÁNDOR ÉS HAJNAL TAMÁS A VB-SELEJTEZŐS MECCSEKRŐL
VB 2014, SELEJTEZŐ, 1. FORDULÓ
A magyar válogatott várható kezdőcsapata (az MTI szerint)
Bogdán Ádám – Vanczák Vilmos, Juhász Roland, Korcsmár Zsolt, Laczkó Zsolt – Elek Ákos, Hajnal Tamás, – Gyurcsó Ádám, Gera Zoltán, Dzsudzsák Balázs – Szalai Ádám
Legfrissebb hírek

Kósa Lajos: A pontszerzés reális cél

Téli sportok
22 perce

NHL: négygólos hátrányból felállva nyert szétlövés után a Lightning

Amerikai sportok
36 perce

Kim Minseok akár három számban is indulhat a téli olimpián

Téli sportok
1 órája

Short track: Amschl Kira bronzérmet szerzett a junior-vb-n

Utánpótlássport
6 órája

Hétfői sportműsor: Honvéd–Videoton az NB II-ben

Minden más foci
7 órája

A Ferencváros a forduló nyertese; Varga Barnabás majdnem hős lett az AEK-ben

E-újság
8 órája

Időt nyert a Ferencváros – Thury Gábor jegyzete

Labdarúgó NB I
8 órája

Vonjunk mérleget! – Cselőtei Márk publicisztikája

Bajnokok Ligája
8 órája
Ezek is érdekelhetik