U19-es válogatott: a harmadik helyért játszunk Szabadkán

2012.09.09. 13:55
Címkék
A magyar U19-es labdarúgó-válogatott a Belgium elleni 1–1-es döntetlen után tegnap a házigazda szerbek ellen lépett pályára, akikkel 3–3-at játszott. A mieink így második helyen végeztek a csoportban, és hétfőn az ukránokkal játszanak a harmadik helyért.

Mészöly Géza szövetségi edző a Banai Dávid – Botka Endre, Szilvási Péter, Zsirai Martin, Hangya Szilveszter – Pintér András, Farkas Aurél (Szedlár Zoltán, 85.), Lőrinczy Attila (Csikortás Dávid, 90.) – Kleinheisler László (Szécsi Márk, 60.), Szenes Bence (Paudits Patrik, 85.), Vankó Imre (Bese Barnabás, 60.) összetételben szerepeltette együttesét.

Az első félidőben a szerbek tettek szert némi fölényre, a 8. percben egy röviden kifejelt labdát követően 23 méteres lövésből a vezetést is megszerezték. A 28. percben látványos magyar akció végén Lőrinczy 16 méterről a jobb alsó sarokba lőtt, de tíz perccel később visszavették az előnyt a hazaiak.

A második félidőre feljavult a játékunk, a 69. percben Lőrinczy 20 méterről, szabadrúgásból vette be a kaput, majd egy perccel később Szenes fülelt le egy hazaadást, elhúzta a kapus mellett a labdát, és a hálóba passzolt, ezzel már a mieink vezettek. A 75. percben egy gyorsan elvégzett szabadrúgást követően egyenlítettek a szerbek, és a 3–3 maradt a végeredmény.

A magyar válogatott két ponttal második lett csoportjában, így hétfőn a harmadik helyért játszik az ukránokkal.

„Egy nappal az első meccsünk után egy újabb nagy ritmusú mérkőzést játszottunk, de a játékosok jól oldották meg az embert próbáló feladatot – mondta Mészöly Géza a lefújás után. – A futballisták hősiesen játszottak, rendkívüli mentális erőről tettek tanúbizonyságot. Az első félidőben nem találtuk a ritmust, de átestünk a holtponton, a szünet után feljavult a játékunk, és közel jártunk a győzelemhez. Örömteli, hogy három gólt is szereztünk a kiváló erőt képviselő szerbek ellen, és az is, hogy remek egyéni teljesítményeket is láttam. Újabb hasznos tapasztalatokat szereztünk, bízom benne, hogy az ukránok elleni bronzmeccsen sikerrel zárjuk a tornát."

Legfrissebb hírek

Asztalitenisz WTT: András Csaba kiesett a 32 között Malmőben

Egyéb egyéni
14 perce

Csak nyugodtan büntessetek meg! – üzent a Como elnöke az UEFA-nak

Olasz labdarúgás
36 perce

Meglepő helyen bukkant fel Erling Haaland képmása

Minden más foci
1 órája

A spanyol másodosztály élcsapatánál köthet ki Yaakobishvili Áron – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
1 órája

Úszó Eb: döntős a 4x100-as gyorsváltó

Úszás
2 órája

Fabien Barthez lett a kapusedző a francia válogatottnál

Francia labdarúgás
2 órája

Mocsi Attila: Tökéletes állapotban várom a Süper Lig rajtját

Légiósok
2 órája

Teher nélkül menne Berlinbe Josepovits Kinga

Kosárlabda
2 órája