U16: a macedónok ismét jobban koncentráltak a hajrában

2012.09.20. 16:13
Címkék
Az U16-os magyar labdarúgó-válogatott a keddi 1–1-es döntetlen után csütörtökön 3–1-es vereséget szenvedett felkészülési mérkőzésen Macedóniától – adta hírül az MLSZ honlapja.

Kedden a macedónok a mérkőzés hajrájában tudták megszerezni az egyenlítő gólt Vecsésen, és a mai üllői „visszavágón” is a végjátékban voltak eredményesek, méghozzá kétszer is, ennek köszönhetik kétgólos győzelmüket. Szepessy László szövetségi edző több helyen is változtatott csapatán, ezúttal a Boros Renátó (Dukát Péter, 41.) – Benedek Marcell (Csala Csaba, 61.), Fehér Imre, Lipcsei Ádám, Fodor Ákos (Sárossy Dániel, 64.) – Pávkovics Bence, Gögitz Ádám, Sallai Roland (Kovács Botond, 53.) – Oláh Ádám (Bíró Péter, 53.), Korozmán Kevin, Márton Krisztián (Kádár Máté, 41.) összetételben szerepeltette a válogatottat.

Az első félidőben kiegyenlített küzdelem zajlott a pályán, a macedónok vezetést szereztek, de Korozmán Kevin góljával a 37. percben egyenlítettünk. A második félidő hajrájában a macedónok kihasználták fizikai fölényüket, és két percen belül két védelmi hibát megbüntetve 3–1-re megnyerték a találkozót.

„Ezúttal más összeállításban szerepeltünk, mint az első meccsen, igyekeztünk minden kerettagnak lehetőséget adni a bizonyításra. Bő egy órán keresztül nagy csatát vívott a két csapat, ebben a periódusban nyílttá tudtuk tenni a meccset az erősebb fizikumú macedónok ellen. Hetven percig jó teljesítményt nyújtottunk, a hajrára azonban a cserék miatt megbomlott a szerkezetünk, és két figyelmetlenségből kaptuk a vereséget jelentő gólokat” – mondta Szepessy László a találkozó után.

Legfrissebb hírek

Gavriel Kanikovszki: Elég erős a keretünk a továbbjutáshoz

Európa-liga
1 perce

Halász Bence: Nem hinném, hogy Katzberg ettől az eredményemtől megijedt volna…

Atlétika
36 perce

Csütörtöki sportműsor: az FTC El-, az ETO Kl-meccset játszik; Milák és Kós összecsap 100 pillangón a vizes Eb-n

Minden más foci
6 órája

Pigniczki Fanni az 59. helyen áll egyéni összetettben az rg-vb-n

Torna
7 órája

Csúcs ez a Kós!; Halász Bence: Katzberg azért nem ijedt meg

E-újság
7 órája

Transzferguruból pénzhajhász influenszer? – Cselőtei Márk publicisztikája

Minden más foci
7 órája

A végselejtezésért, előre! – Malonyai Péter jegyzete

Európa-liga
7 órája

A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a terepraliversenyt Várpalotán

Egyéb autó-motor
7 órája