Női labdarúgás: 2-0-ról ikszelt az U19-es válogatott

2012.09.25. 17:08
Címkék
A női U19-es válogatott már 2-0-ra is vezetett a szlovákok elleni lipóti felkészülési mérkőzésen, de a vendégek végül döntetlenre mentették a meccset – adta hírül az mlsz.hu.

Női U19-es válogatottunk október 20-án kezdi meg szereplését a hazai rendezésű Európa-bajnoki selejtezőtornán, Turtóczki Sándor együttese a lengyel, a litván és az északír korosztályos együttessel mérkőzik meg Szombathelyen. A felkészülés utolsó edzőmérkőzéseit ezen a héten játssza a csapat, kedden Lipóton mérte össze erejét a szlovákokkal, csütörtökön a határ túloldalán találkozik a két válogatott.

Turtóczki Sándor az Aschenbrenner Réka – Gyöngyösi Réka (Mesterházi Csilla, 66.), Urbán Fanni, András Franciska (Vőfély Noémi, 39.), Kókány Regina – Soós Adrienn (Bereczki Orsolya, 76.), Csiszár Henrietta, Palkovics Nóra, Mosdóczi Evelin – Zeller Dóra, Németh Loretta (Nagy Alexandra, 66.) összetételű csapatot szerepeltette az összecsapáson.

A magyar válogatott végig jelentős mezőnyfölényben játszott, de a helyzetek kihasználásával hadilábon állt. A 40. percben Csiszár Henrietta egy büntetőt értékesítve szerzett vezetést, majd nem sokkal a fordulás után Mosdóczi Evelin növelte kétgólosra az előnyt. A szlovákok nem sokkal később szépítettek, majd a hajrában egy védelmi hibát kihasználva az egyenlítést is megszerezték, a találkozó 2–2-es döntetlennel zárult – tudósít az mlsz.hu.

„Játékban felülmúltuk ellenfelünket, a mutatott teljesítmény és a kialakított helyzetek száma alapján is nyernünk kellett volna – mondta Turtóczki Sándor szövetségi edző a találkozó után. – A lehetőségeket nem sikerült kihasználnunk, és miután egy sérülés miatt a második félidőben kényszerből változtatni kellett a védelmen, becsúszott egy hiba, így végül egy megnyert meccset engedtünk ki a kezünkből. Sokat fejlődtünk tavasz óta, most láttam azt, hogy párharcokban, labdajáratásban, passzokban óriásit léptünk előre. Ha csütörtökön is hasonló játékkal rukkolunk ki, akkor egy győzelemmel önbizalmat is szerezhetünk az Eb-selejtezőkre, és a továbbjutás esélyeseként kezdhetjük meg az októberi minitornát."

Legfrissebb hírek

Hétfői sportműsor: világkupa-selejtezőt játszik a vízilabda-válogatott

Minden más foci
4 órája

Európai kézilabdaligák: Tóth Rajmond és Jánosi Tamás is remekelt Spanyolországban

Kézilabda
4 órája

Az Auxerre ellen játszott döntetlent a Loic Negóval felálló Le Havre; a Monaco legyőzte a Marseille-t

Francia labdarúgás
5 órája

Thuram vezérletével az Inter öt góllal küldte haza a Romát

Olasz labdarúgás
5 órája

Sok helyzet, de csak egy gól: az ETO tovább küzd a bajnoki címért, újra élre állt

Labdarúgó NB I
6 órája

Vívás: a legjobb 32 volt a végállomás a kadét törőzőknek a vb-n

Utánpótlássport
6 órája

Helycsere az élen: kihasználta a Honvéd botlását a kiütéses sikert arató Vasas – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
7 órája

NB III: hat gólt vágott a Tatabánya, ötig jutott a Gyulai Termál

Labdarúgó NB II
7 órája
Ezek is érdekelhetik