Egervári: Okos és precíz játékkal győztünk

Vágólapra másolva!
2012.09.08. 09:40
null
Az andorraiak nem válogattak az eszközökben, amikor meg kellett állítani Laczkóékat (Fotó: MTI/EPA)
Címkék
A magyar labdarúgó-válogatott tegnap az Andorra elleni 5–0-s győzelemmel kezdte a világbajnoki selejtezőket az európai zóna D-csoportjában. Egervári Sándor szövetségi kapitány szerint a hazaiak már-már durva játéka miatt nehezen lendült bele a csapatunk, de a vezetés megszerzése után már a saját játékát játszotta.

„Fontos volt a sikeres rajt, az ötgólos győzelemmel jól kezdtük a sorozatot. Ennek ellenére az első húsz perc nem volt könnyű, mert ellenfelünk fegyelmezetten futballozott, időnként a durvaság határát súrolva, és mi támadásban nehezen bontakoztunk ki. Vezetésünk után azonban a saját stílusunkban játszottuk. Az első félidőben idegesen futballoztunk, többet foglalkoztunk a hazaiak keménykedésével, mint hogy egy-két érintéssel futballoztunk volna. A szünet után okosabban, precízebben játszottunk, ezzel is magyarázható a sok helyzet és a három gól. Külön köszönet illeti azt a mintegy kétszáz magyar szurkolót, aki hazai hangulatot varázsolt a pályára, jelentős segítséget jelentve a válogatottnak" – értékelt az Andorra elleni 5–0-s győzelem utáni sajtótájékoztatón Egervári Sándor.

A szövetségi kapitány újságírói kérdésre válaszolva elmondta: nagyon elégedett volt Vanczák Vilmos teljesítményével, aki bizonyította, hogy a hollandok elleni jövő heti mérkőzésen is megoldást jelenthet a jobbhátvéd posztjára.

Egervári hozzátette: a hollandok elleni meccs előtt egyedül Gera Zoltán sérülése okoz némi aggodalmat, a csapatkapitányt az első félidő után azért kellett lecserélni, mert rúgást kapott a lábára, és az Achillesét fájlalta a szünetben.

Az andorrai kapitány, Koldo Álvarez elismerte, hogy sok szabálytalansággal játszottak, bár ez szerinte csak a férfias játék jele.

„Végig igyekeztünk érvényesíteni az akaratunkat, a játékosok megpróbálták betartani azt a taktikai utasítást, hogy bátran támadják meg a labdát felhozó magyarokat. Elismerem, hogy sok szabálytalanság csúszott a játékunkba, azonban ha nem futballozunk férfiasan, akkor valóban csak asszisztáltunk volna ehhez a mérkőzéshez. Néhány alkalommal eljutottunk a magyar kapu elé, egy védelmi megingás után úgy éreztem, hogy közel álltunk a gólszerzéshez is. Öt gólt kaptunk, azonban a hozzáállást nem kritizálhatom, a futballistáink mindent megtettek azért, hogy emelt fővel jöhessenek le a pályáról. Azt ígérem, hogy a teljes világbajnoki selejtezősorozatban hasonló mentalitással játszunk mindegyik ellenfelünkkel szemben" – fogalmazott Koldo Álvarez.

A MÉRKŐZÉS ÖSSZEFOGLALÓJA
EGERVÁRI SÁNDOR ÉRTÉKELÉSE

SZALAI ÁDÁM: ALATTOMOSAN JÁTSZOTTAK AZ ANDORRAI JÁTÉKOSOK
VILÁGBAJNOKI SELEJTEZŐ, EURÓPA, D-CSOPORT
1. FORDULÓ
ANDORRA–MAGYARORSZÁG 0–5 – online tudósítás
Andorra la Vella. V: Aleckovic (Sirko, Turudic – mindhárom bosnyák)
ANDORRA: Gómes – E. García, Lima, A. Rodrígues, M. García (Maneiro, 80.) – Pujol, Clemente (Lorenzo, 72.) – Vieira, Moreno (S. Gómez, 69.), Vales – F. Silva. Szövetségi kapitány: Koldo Álvarez
MAGYARORSZÁG: BogdánVanczák, Lipták, Juhász, LaczkóKoman, Korcsmár, Hajnal (Elek, 75.) – Gera (Priskin, 46.), Szalai (Németh, 83.), Dzsudzsák. Szövetségi kapitány: Egervári Sándor
G: Juhász (12.), Gera (32. – 11-esből), Szalai (54.), Priskin (68.), Koman (82.)
Kiállítva: Vales (67.)
AZ ÁLLÁS
1. MAGYARORSZÁG 1 1 5–0 +5 3
2. Hollandia 1 1 2–0 +2 3
Románia 1 1 2–0 +2 3
4. Észtország 1 1 0–2 –2 0
Törökország 1 1 0–2 –2 0
6. Andorra 1 1 0–5 –5 0
Legfrissebb hírek

Pénteki sportműsor: Puskás AFC–DVSC az NB I-ben, Bayern München–RB Leipzig a Bundesliga-rajton

Minden más foci
4 órája

A Bayern ellen kezdi az idényt a Lipcse; Marc Márquez: Sok az éles kanyar, szoros verseny várható

E-újság
4 órája

Fucsovics továbbra is megállíthatatlan, újabb kiemeltet búcsúztatva elődöntős Winston-Salemben

Tenisz
4 órája

Gavrics-dupla, győri előny – Deák Zsigmond jegyzete

Európa-konferencialiga
5 órája

Csütörtököt mond a Wednesday – Moncz Attila publicisztikája

Angol labdarúgás
5 órája

Baráth Péterék egygólos előnyt szerezetek a Konferencialiga rájátszásában

Európa-konferencialiga
5 órája

A Midtjylland, a Malmö, a Genk és a Braga is nagy előnyt szerzett az El-selejtező playoffkörében

Európa-liga
5 órája

Négy nemzet tornája: Kihirdette első keretét a női jégkorong-válogatott kapitánya

Jégkorong
5 órája
Ezek is érdekelhetik