Válogatott: Mindenképpen győznünk kell - Egervári Sándor

Vágólapra másolva!
2011.08.29. 18:23
Címkék
Lassan félcsapatnyi sérültet kénytelen nélkülözni a magyar labdarúgó-válogatott, legutóbb ráadásul – Egervári Sándor szavaival élve – egy „speciális játékos", Dzsudzsák Balázs is kidőlt. Ennek ellenére a kapitány szerint nélküle is nyernünk kell a svédek ellen.

Szerencsére a sok sérült és eltiltott dacára a szövetségi kapitány nem vesztette el a humorérzékét. Amikor ugyanis megkérdezték tőle, hogy mi volt az első gondolata, amikor értesült Dzsudzsák Balázs sérüléséről, először elmosolyodott, majd azt mondta:

„Valami olyasmi, hogy a kutyafáját... Balázs kiesése nagy veszteség, hiszen speciális játékosról van szó, egészen kivételes lövőerővel, ráadásul gyakran kerül a védők mögé. Nincs idő azonban ezen keseregni, fölösleges is lenne, ugyanis már csak pár napunk van a mérkőzésig, amelyet egy nagyon masszív csapat ellen vívunk majd. Szerencsére érzem a fiúkon az elszántságot, a becsvágyat, hogy fel szeretnék borítani a papírformát. Nem a döntetlen a célunk, ha meg akarjuk valósítani az álmunkat, vagyis a kijutást az Eb-re, mindenképpen győznünk kell.”

A csapat pedig az első edzés alapján tényleg egységesnek tűnik – még ha olykor hibáznak is a fiúk. Az egyik gyakorlatot ugyanis tapsra kellett volna kezdeni, Csábi József pályaedző azonban síppal adott jelet, és ezzel jó néhány játékost meg is tévesztett. Persze, álmosító délután volt, ám péntek este ennél jobban kell majd koncentrálni.

Legfrissebb hírek

Los Angeles-i győzelemmel biztosította be a rájátszást a Houstont – videó

Amerikai sportok
37 perce

Vasárnapi sportműsor: pályán az Inter és a Milan, újabb meccsek a darts-vb-n

Minden más foci
1 órája

NB I posztonkénti rangsor; A női kézilabda 2025-ös esztendejét elemezzük

E-újság
2 órája

Európai kézilabdaligák: huszonhét magyar gól Zwickauban

Kézilabda
2 órája

Bunting elbúcsúzott a dartsvilágbajnokságtól, Littler oktatta Suljovicot

Egyéb egyéni
2 órája

Ha rossz, akkor is jó – Ballai Attila publicisztikája

Angol labdarúgás
3 órája

Az első 15 próbálkozás nem sikerült, de most meccset nyert a rendes játékidőben Benin az Afrika-kupán, továbbjutott Nigéria

Minden más foci
3 órája

NS-jótékonyság: a magyar sport a sóvidéki birkózásért

Birkózás
3 órája
Ezek is érdekelhetik