Futballfórum: Támadófutball kell a közönségnek - Fazekas László

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2011.02.28. 14:30
Címkék
„Kell mutatni valamit, amiért a néző kimegy a stadionba, a támadófutball ilyen, és ez még akkor is igaz, ha bizonyos esetekben nem párosul győzelemmel" – jelentette ki hétfőn a Belgiumban élő, 92-szeres válogatott Fazekas László a Magyar Labdarúgás Fórumán.

Az Újpest legendás játékosa sajtótájékoztatóján kiemelte, hogy a támadófutballnak közönségcsalogató hatása van, s ezt mindenképpen figyelembe kellene venniük a magyar élvonalbeli csapatoknak, legfőképpen pedig az edzőknek, mert ezzel tudnák visszacsábítani a stadionokba a szurkolókat. Személyes példát említve elmesélte, hogy a belga másodosztályban 7-8 ezer ember járt ki csapata mérkőzéseire, s a szurkolók azt is elnézték, ha nem sikerült győzni.

„Természetesen követem az Újpest eredményeit. A szombati meccsből azonban csak húsz percet láttam, de kifejezetten tetszett a csapat játéka, mert volt hajtás. Ez is mutatja, megéri fiatal, saját nevelésű fiatalokat alkalmazni, mert ők igazán szerethető csapatot alkothatnak, s ilyenkor a drukkerek jobban elnézik a kudarcokat is" – mondta Fazekas, aki hozzátette, örömmel vállalna feladatot Újpesten, de konkrét ajánlattal sosem keresték meg.

Újságírói kérdésre elmondta, noha Juhász Roland, a magyar válogatott és az RSC Anderlecht védője évek óta Belgiumban játszik, még sosem találkoztak. Megjegyezte, ha kérik a segítségét, vagy tanácsát, akkor örömmel áll mindenki rendelkezésére. Juhászról úgy vélekedett, profi mentalitású futballista, aki az Anderlecht egyik legjobbja, s egyik legnagyobb erénye, hogy védőként mindig az egyszerűségre törekszik.

Legfrissebb hírek

Borza Helga sikeresen zárta pályafutása leghosszabb idényét

Csupasport
21 perce

Budafoki szüret – három meccsen húsz gól

Népsport
50 perce

Rabb Krisztián jövőre is nagy célokat tűz ki maga elé

Egyéb egyéni
1 órája

Kvíz: mennyire ismeri a futball játékszabályait? Tesztelje tudását!

Minden más foci
2 órája

A Haladásnál esélyt sem kapott Keresztes Krisztián, aki most a skót élvonalban futballozik

Légiósok
2 órája

Egy év, 365 fotó: Cristiano Ronaldo 40, Mikaela Shiffrin 100, Kylian Mbappé mesteri 3 – ilyen volt 2025 februárja

Egyéb egyéni
3 órája

Erste Liga: négymeccses eltiltást kapott a játékvezetőt megharapó hokis

Jégkorong
3 órája

Deli Betty nagyi élete a lelátón

Egyéb egyéni
3 órája
Ezek is érdekelhetik