Futballfórum: A helyi labdarúgás identitásteremtő - Kósa Lajos

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2011.02.28. 11:40
Címkék
Az önkormányzatoknak mindenhol nagy figyelmet kell fordítaniuk a helyi labdarúgásra a sportág identitásteremtő hatása miatt – jelentette ki hétfőn Kósa Lajos, Debrecen polgármestere a Magyar Labdarúgás Fórumán tartott előadásában.

„Mi 1999-ben abban állapodtunk meg, hogy a debreceni futballcsapatot pénzügyileg stabil alapokra helyezzük, s azt tűztük ki célként, hogy olyan gárdát alakítunk ki, amelyet szeretni lehet, s amely nemcsak viszi, hanem hozza is a pénzt” – fogalmazott a Fidesz ügyvezető alelnöke.

Kósa elmondta, a hajdúsági városban kiemelten kezelik a saját nevelésű játékosokat, új alapokra helyezték az utánpótlás-nevelést, s ebben a klub, az önkormányzat és a helyi egyetem is szerepet vállal.

„Kialakítottuk azt a rendszert, amelyben a futballistákat tanulmányi ösztöndíjakkal is segítjük, a játékosok részéről pedig van is erre igény” – mondta a debreceni polgármester.

Kósa elmondta, a hajdúsági városban kiemelten kezelik a saját nevelésű játékosokat, új alapokra helyezték az utánpótlás-nevelést, s ebben a klub, az önkormányzat és a helyi egyetem is szerepet vállal.

„Kialakítottuk azt a rendszert, amelyben a futballistákat tanulmányi ösztöndíjakkal is segítjük, a játékosok részéről pedig van is erre igény” – mondta a debreceni polgármester.

Kósa minden polgármesternek azt tanácsolja, fordítson nagy figyelmet a helyi futballklubra, mert a labdarúgásnak „óriási társadalmi, közösségi és identitásteremtő ereje van”, ráadásul a reklámereje is hatalmas, mert a településekhez köthető sportsikerek jobban megmaradnak az emberek fejében, mint az egyéb turisztikai témájú hirdetések.

A Debrecen az utóbbi hat évben öt bajnoki címet nyert, s bejutott a Bajnokok Ligája csoportkörébe is.

Legfrissebb hírek

Kikapott Dubaiban a Real Madrid a férfi kosár Euroligában – videó

Kosárlabda
8 perce

Utolsóként a Strasbourg jutott be a legjobb nyolc közé a Francia Kupában

Francia labdarúgás
37 perce

Az Atalanta célratörő játékkal leiskolázta a Juventust, és elődöntőbe jutott az Olasz Kupában

Olasz labdarúgás
42 perce

Lookman góllal és gólpasszal debütált, az Atlético a vártnál simábban jutott be a négy közé a Király-kupában

Spanyol labdarúgás
47 perce

Férfi hokiválogatottunknak nem kedvezett a hosszabbítás Norvégia ellen

Jégkorong
1 órája

Cseh Sándor: Az ember miért legyen szomorú, ha boldog is lehet? Nagyon büszke vagyok a csapatra

Vízilabda
1 órája

Nyolc magyar a főtáblán a férfi párbajtőrözők heidenheimi vk-versenyén

Egyéb egyéni
1 órája

Értékelje a magyar női vízilabda-válogatott Európa-bajnoki teljesítményét!

Vízilabda
2 órája
Ezek is érdekelhetik