Válogatott: Nem játszottunk jól, a gólnál szerencsém volt - Dzsudzsák

Vágólapra másolva!
2010.10.12. 21:36
Címkék
A magyar válogatott Dzsudzsák Balázs 94. percben lőtt góljával 2–1-re győzött Finnországban. A PSV középpályása a találkozót követően a Nemzeti Sportnak elmondta, nem játszottak jól, de volt tartása a csapatnak, ami ezúttal három pontot ért. Dzsudzsák úgy érzi, a gólnál szerencséje volt.

„Nem játszottunk jól, több bosszantó hibát is elkövettünk, de volt tartásunk, nem roppantunk össze az egyenlítő gól után, hanem mentünk előre a győzelemért" – nyilatkozta a finnek elleni sikert követően a Nemzeti Sportnak Dzsudzsák.

„A gól előtt nem néztem fel, csak miután ellőttem a labdát. Elsőre kicsit meg is ijedtem, de szerencsére megcsavarodott a lövés, így végül a kapuban kötött ki" – emlékezett vissza a mérkőzést eldöntő gólra a középpályás.

A Dzsudzsák Balázzsal készült interjút elolvashatja a Nemzeti Sport szerdai számában!

Legfrissebb hírek

Barkóczi Benedeknek el kell hagynia Brazíliát

Légiósok
15 perce

Lyonban folytatja a Real Madrid brazil csatára – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
30 perce

Arne Slot Kerkezről is beszélt a sajtótájékoztatón

Angol labdarúgás
44 perce

Kovács István Los Angelesben már érmeket szeretne

Ökölvívás
1 órája

Szélesi Zoltán esélyes az Újpest vezetőedzői posztjára

Labdarúgó NB I
1 órája

Aranycipő: Haaland beérte Kane-t az élen, Mbappé is a nyomukban lohol

Minden más foci
1 órája

Isak sikeres műtéten esett át, de hónapokig nem játszhat

Angol labdarúgás
2 órája

Labdarúgás: csaknem 1400 fiatalperc az NB I 18. fordulójában

Utánpótlássport
2 órája
Ezek is érdekelhetik