U17: Telkiben játssza péntektől az Eb-selejtezőket a Hevesi-csapat

Vágólapra másolva!
2010.10.14. 16:50
Címkék
Női U17-es labdarúgó-válogatottunk pénteken kezdi meg a hazai rendezésű Európa-bajnoki selejtező tornát, Hevesi Tamás szövetségi edző együttese az Magyar Labdarúgó-szövetség telki edzőcentrumában játssza mérkőzéseit. Pénteken Szlovénia lesz az első ellenfél – adta hírül a szövetség honlapja.

A legfiatalabb női utánpótlás-korosztály hazai pályán harcolhatja ki az Eb-selejtezőből való továbbjutást, csapatunk mindhárom mérkőzését Telkiben vívja meg. Október 15-én, pénteken 17 órakor Szlovénia lesz a mieink ellenfele, majd vasárnap Moldova, jövő szerdán pedig Dánia ellen lép pályára az együttes. A csoportból az első helyezett automatikusan továbbjut, de a tíz selejtezőcsoport öt legjobb másodikja is kvalifikálja magát a második selejtezőkörbe.

Ellenfeleink közül Dánia képviseli a legkomolyabb játékerőt, míg a szlovén és a moldovai csapatról viszonylag kevés információ áll a szakmai stáb rendelkezésére, ám Hevesi Tamás szerint kizárólag úgy lehet esély a továbbjutásra, ha mindhárom mérkőzésen a lehető legjobb teljesítményt nyújtja az együttes.

„Ma már az összes csapat szervezetten futballozik, és komoly szakmai háttérrel rendelkezik, ezért a sikeres szerepléshez ugyanolyan odafigyelésre lesz szükség mindhárom találkozón – mondta az mlsz.hu-nak Hevesi Tamás. – A dán válogatottról tudunk a legtöbbet, a skandináv országban a női futball alapsortágnak számít, rendkívül komolyan veszik, és sok szempontból egyértelműen előttünk járnak. Ennek ellenére a dánok ellen is reális esélyünk van a győzelemre, mert földön, kombinatív játékkal verhetőnek tartom őket, s ennek megfelelően egyértelműen az első hely megszerzésében gondolkodom. Sikerült az optimális keretet kialakítanunk, és bízom benne, hogy a szurkolók is magukénak tekintik ezt a válogatottat, s minél nagyobb számban látogatnak ki a találkozókra, néhány száz drukker buzdítása nagyon sokat jelentene az együttesnek."

U17-ES NŐI VÁLOGATOTT
A KERET
Kapusok: Aschenbrenner Réka (Ferencváros), Hargas Annamária (Ferencváros) 
Védők: Gaál-Szabó Beáta (MTK Hungária), Németh Loretta (Győri ETO), Mesterházi Csilla (Ferencváros), Vőfély Noémi (Ferencváros), Bodorkos Renáta (Ferencváros)
Középpályások: Csiszár Henrietta (Ferencváros), Bereczki Orsolya (Ferencváros), Lepsényi Zsanett (Ferencváros), Szil Tünde (Szegedi AK), Horváth Zsófia (Ferencváros)
Támadók: Bernáth Csilla (Hegyvidék), Vachter Zsófia (Ferencváros), Palkovics Nóra (MTK Hungária), Zeller Dóra (Ferencváros), Mosdóczi Evelin (Ferencváros), Nagy Alexandra (MTK Hungária)
AZ EB-SELEJTEZŐ TORNA PROGRAMJA
Október 15., péntek
Dánia–Moldova, 15.30 óra, Budai II László Stadion
Magyarország–Szlovénia, 17 óra, Telki
Október 17., vasárnap
Dánia–Szlovénia, 15.30 óra, Budai II László Stadion
Moldova–Magyarország, 17 óra, Telki
Október 20., szerda
Szlovénia–Moldova, 17 óra, Budai II László Stadion
Magyarország–Dánia, 17 óra, Telki
A mérkőzésekre ingyenes a belépés.

Legfrissebb hírek

Négy rájátszáshely maradt kiadó az NFL-ben

Amerikai sportok
14 perce

Magyar állampolgár lett a DVTK amerikai játékosa

Kosárlabda
29 perce

Két orosz síugrónak semleges státuszt adott a nemzetközi síszövetség

Téli sportok
44 perce

Humphries reméli, hogy nem ez volt Paul Lim utolsó meccse a vb-ken

Egyéb egyéni
53 perce

„Kemény döntések” jönnek Csíkszeredában – az egyik magyar támadó távozása biztosra vehető

Minden más foci
1 órája

Vitális Milán: A lehető legjobb helyen vagyok az ETO-nál

Labdarúgó NB I
1 órája

Barkóczi Benedeknek el kell hagynia Brazíliát

Légiósok
2 órája

Lyonban folytatja a Real Madrid brazil csatára – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2 órája
Ezek is érdekelhetik