MLSZ: Huszti szünetet kér Egerváritól, a Zenitben építené fel magát

2010.09.08. 13:39
null
Huszti (balra) egy ideig nem szerepelne a válogatottban (Fotó: Action Images)
Címkék
A Magyar Labdarúgó-szövetség sajtófőnöke, Pajor-Gyulai László arról tájékoztatta a Nemzeti Sport Online-t, hogy Huszti Szabolcs a magyar válogatott tegnapi, Moldova elleni mérkőzése után megbeszélést tartott Egervári Sándor szövetségi kapitánnyal. A Zenit légiósa azt kérte a szakembertől, hogy egy ideig ne számítson rá a válogatottnál, mert ő a klubcsapatában szeretné újra felépíteni magát.

Egervári meghallgatta a játékos kérését, de arra kérte a futballistát, hogy a jövőben még folytassák ezt a megbeszélést. Információink szerint a két fél higgadtan értékelte a helyzetet, a beszélgetést nem a túlfűtött érzelmek uralták.

Huszti a tegnapi találkozón nem kapott lehetőséget, míg pénteken a Svédország elleni, idegenbeli Eb-selejtezőn a szünetben csereként lépett pályára.

Az 51-szeres válogatott (és hét gólnál járó) középpályás 2007 májusában a Görögország elleni Eb-selejtező előtt elhagyta az akkor Várhidi Péter által irányított nemzeti csapatot (a szövetség akkori közlése szerint azért, mert nem érezte biztosnak a helyét a kezdőben), ezért az MLSZ eltiltotta, és utána nyolc hónappal később szerepelt újra a válogatottban.

Legfrissebb hírek

Pénteki sportműsor: MTK–Paks és Bournemouth–Manchester United

Minden más foci
4 órája

Férfi kosárlabda Euroliga: őrzi második helyét az Olympiakosz; a Hapoel Tel-Aviv is menetel

Kosárlabda
5 órája

Varga Barnabásékra és az FTC-t búcsúztató Bragára is spanyol csapat vár – így néz ki a folytatás az El-ben és a Kl-ben

Európa-liga
5 órája

Kétgólos hátrányból egyenlített a Roma, de a Bologna hosszabbítás után kiejtette a „farkasokat” az El-ben

Európa-liga
6 órája

Szoboszlai Dominik előtt Steven Gerrard is kalapot emel; Molnár Attila: A legmagasabbra tettük a lécet, aranyérmet szeretnék!

E-újság
6 órája

Megdicsőülve – Thury Gábor jegyzete

Angol labdarúgás
6 órája

Végállomás – Csinta Samu publicisztikája

Bajnokok Ligája
6 órája

Nyolc meccsnyilat élt túl Littler Dublinban, újabb PL-fordulót nyert meg

Egyéb egyéni
6 órája
Ezek is érdekelhetik