Válogatott: Dárdai és Nagy Dániel biztosan nem játszhat, Elek a keretben

MLSZ MLSZMLSZ MLSZ
Vágólapra másolva!
2010.05.25. 13:14
Címkék
Erwin Koeman szövetségi kapitány újabb kényszerű cserét volt kénytelen eszközölni a magyar válogatott keretében, miután kedden biztossá vált, hogy sérülése miatt sem Dárdai Pál, sem Nagy Dániel nem léphet pályára a németek és a hollandok elleni felkészülési mérkőzéseken. A két kieső játékos helyére egy futballista érkezett a csapatba, Elek Ákos, a Videoton védője kapott meghívót az utolsó pillanatban.

Múlt héten Buzsáky Ákos került ki sérülése miatt a válogatott keretből, míg kedd délelőtt véglegessé vált, hogy Dárdai Pál és Nagy Dániel is kénytelen kihagyni a csapatunk előtt álló két megméretést. Erwin Koeman újonc futballistát hívott be a keretbe, Elek Ákos, a Videoton védője csatlakozott a nemzeti együtteshez, ami azt jelenti, hogy válogatottunk 20 fővel készül a két találkozóra.

A mieink május 29-én, a Puskás Ferenc Stadionban lépnek pályára Németország ellen, egy héttel később, június 5-én pedig Amszterdamban Hollandia lesz az ellenfél.

A mieink május 29-én, a Puskás Ferenc Stadionban lépnek pályára Németország ellen, egy héttel később, június 5-én pedig Amszterdamban Hollandia lesz az ellenfél.

Legfrissebb hírek

Ember legyen a talpán, aki megjósolja a végső győztest az olimpiai jégkorongtornán

Téli sportok
17 perce

Szerdai sportműsor: lejátsszák az első mérkőzéseket a téli olimpián

Birkózás
6 órája

A kapus, akit szerettek az emberek – Kő András publicisztikája

Magyar válogatott
6 órája

Hajrá, előrébb! – Malonyai Péter jegyzete

Vízilabda
7 órája

Eb-döntőben a női pólósok!; Gruber Zsombor: Varga Barnabás örököse akarok lenni

E-újság
7 órája

Az utolsó kosárral kapott ki a Real Athénban, a Maccabi dudaszós dobással verte meg a Partizant

Kosárlabda
7 órája

Az Arsenal másodszor is legyőzte a Chelsea-t, hat év után döntőzhet újra

Angol labdarúgás
7 órája

Negyeddöntős a Marseille és a Reims a Francia Kupában

Francia labdarúgás
7 órája
Ezek is érdekelhetik