Olimpiai válogatott: Egervári csapata a tavalyi UEFA-kupa-győztes ellen tesztel

www.mlsz.hu www.mlsz.huwww.mlsz.hu www.mlsz.hu
Vágólapra másolva!
2010.01.24. 01:19
Olimpiai válogatottunk keretének tagjai szombat este találkoztak az MLSZ telki edzőcentrumában, ahonnan vasárnap Antalyába utaznak. Egervári Sándor csapata egy hétig edzőtáborozik Törökországban, ez idő alatt két felkészülési meccset játszik: szerda délután a tavalyi UEFA-kupa győztes Sahtar Doneck, pénteken pedig a török élvonalban szereplő Denizlispor ellen lép pályára. Az előzetesen kijelölt keret változott: Lencse László helyett egy másik MTK-s játékos, Molnár Marcell tart a csapattal, és nem utazik Törökországba az újpesti Korcsmár Zsolt sem.

Válogatottunk március 3-án Olaszországban lép pályára U21-es Eb-selejtezőn. Az ott elért eredmény nagyon fontos, hiszen jelenleg a második helyen állunk, két ponttal megelőzve az olaszokat, akik ellen novemberben Győrben 2–0-ás győzelmet arattunk.

„Legfontosabb célunk az, hogy eredményesen készüljünk fel az Eb-selejtezőre, az előttünk álló nyolc edzés és két mérkőzés ezt remekül szolgálhatja majd – mondta el a Magyar Labdarúgó-szövetség honlapjának Egervári Sándor. – Az edzőtáborozáson részt vesz néhány új játékos is, akikkel kiegészíthetjük azokat, akik eddig is a gárda erősségei voltak. Sajnos, a légiósokat nem engedték el klubjaik, és ez azért is probléma, mert azokkal, akiket eddig sem sikerült beépíteni a csapatba (Kurucz Péter, Filkor Attila, Vass Ádám, Stieber Zoltán) most sem tudunk együtt dolgozni. Így pedig márciusban nem állíthatom őket csatasorba...

A légiósokon kívül a szakvezetőnek ezúttal le kellett mondania Gosztonyi Andrásról is (az MTK támadója hétfőn Liverpoolba utazik, ahol az Everton teszteli), valamint az újpesti Korcsmár Zsoltról, akinek szintén lehetősége nyílhat külföldre igazolni. Nem tart a csapattal a szintén MTK-s Lencse László, a kék-fehérek az ő kapcsán már huzamosabb ideje tárgyalak egy izraeli klubbal, ám szerződés eddig még nem született.

„Lencsével kapcsolatban abban maradtam az MTK vezetőivel, hogy ha hétfőn sem jön létre a megállapodás, kedden utánunk jön – folytatta Egervári Sándor. – Szerencsére a hazai klubokkal kiváló az együttműködésünk, az egyesületek elengedték a kerettagokat, és ezt köszönjük nekik. Ez akkor is igaz, ha az utolsó pillanatban kiderült, hogy Korcsmár Zsolt szerepeltetéséről le kell mondanunk, iránta is külföldről érdeklődnek. Így tizenhét játékossal utazunk."

 

AZ OLIMPIAI VÁLOGATOTT KERETE
Kapusok: Somodi Bence (DVTK), Esterházy Mátyás (REAC)
Mezőnyjátékosok: Debreceni András (Budapest Honvéd), Lázár Pál (Videoton FC), Pintér Ádám (MTK Budapest), Szabó János (Paksi FC), Zámbó Bence (Diósgyőri VTK), Elek Ákos (Videoton FC), Kovács Dániel (Újpest FC), Gyömbér Gábor (Lombard Pápa TFC), Szakály Dénes (Videoton FC), Margitics Andor (Videoton FC), Kulcsár Dávid (Ferencváros), Varga József (DVSC-TEVA), Molnár Marcell (MTK Budapest), Balajti Ádám (Diósgyőri VTK), Szilágyi Péter (DVSC-TEVA)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik