Olimpiai válogatott: Balajti mesterhármasával győzelem a Denizlispor ellen

mlsz.hu mlsz.humlsz.hu mlsz.hu
Vágólapra másolva!
2010.01.29. 17:10
null
A Denizlispor ellen mesterhármast szerző Balajti az egyiptomi U20-as vb-n is szerepelt (Fotó: Action Images)
Az Antalyában edzőtáborozó olimpiai válogatottunk pénteken délután lejátszotta második, s egyben utolsó előkészületi mérkőzését Törökországban. Egervári Sándor együttese – amely a március 3-i, olaszországi U21-es Eb-selejtezőre készül – ezúttal a török élvonalban szereplő Denizlispor vegyescsapata ellen lépett pályára, s gólnélküli félidőt követően 3–1-re győzött. A mieink mindhárom gólját Balajti Ádám szerezte.

A kiegyenlített első játékrész után a találkozó második felében egyértelműen a mieink akarata érvényesült. Balajti Ádám az 50. percben megszerezte a vezetést válogatottunknak, s bár az 58. percben egyenlített a Denizlispor, Balajti a 67. és a 79. percben is a kapuba talált, megszerezve a győzelmet együttesünk számára.

„Az első félidőben egyenrangú ellenfél volt a két csapat, a másodikban azonban a törökök fölé nőttünk, és időnként kifejezetten jól játszva megérdemelt győzelmet arattunk – nyilatkozta az mlsz.hu-nak a mérkőzés után Egervári Sándor. – Azért jöttünk Törökországba, hogy megismerjünk és felkészítsünk néhány új csapattagot, csiszoljuk játékunkat, és ez sikerült is. A hat nap alatt kiváló talajú pályákon edzhettünk, játszottunk két jó meccset, és sérülésmentesen el tudtuk végezni a tervezett munkát. Nagy élmény a fiúk számára az edzőtáborozás, különösen a szerdai mérkőzés, amelyen Európa egyik meghatározó együttese, a komplett első csapatával kiálló Sahtar Doneck ellen kiváló teljesítményt nyújtva döntetlent értünk el.”

A válogatott tagjai szombat délelőtt regeneráló foglalkozáson vesznek részt, délután indulnak haza, és késő éjjel érkeznek meg Budapestre.

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
Magyar olimpiai válogatott–Denizlispor (tötök) 3–1
Magyarország: Esterházy M. – Lázár (Margitics a szünetben), Debreceni, Pintér, Zámbó – Kovács D., Elek (Varga J. a szünetben), Gyömbér, Szakály D. (Kulcsár D.) – Szilágyi (Molnár M.), Balajti 
A magyar csapat gólszerzője: Balajti (3)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik