U20-as vb: Szekeres Adrián szerint ez volt a legjobb meccse

2009.10.07. 15:52
Címkék
Bár a világbajnokságon játszott már jobbhátvédet, a csehek elleni, sikerrel zárult nyolcaddöntőn középső védőként szerepelt Szekeres Adrián.

Az MTK futballistája tulajdonképpen visszatért arra a posztra, ahol kezdte a tornát, hiszen a Honduras elleni rossz emlékű meccsen középen kezdett, majd kihúzódott a jobb oldalra Simon Ádám helyére, középre pedig Szabó János került Debreceni András mellé a védelem tengelyébe.

Szekeres aztán a szélen ragadt, a Dél-Afrikai Köztársaság és az Egyesült Arab Emírségek elleni találkozón jobbhátvédként játszott. A csehek elleni nyolcaddöntő előtt Debreceni sérülése miatt viszont Egervári Sándor középen vetette be, Szabó János társaként.

„Debreceni Andris sérülése után két lehetőség volt, vagy én leszek a jobbhátvéd és Zámbó Bence kerül be középre Szabó Jani mellé, vagy én középen játszom, és egy jobbhátvédet kell találnia a mesternek. Az utóbbi verzió lett végül, és Dudás Ádám került jobb oldali védőbe. Nekem tulajdonképpen a középső védő az eredeti posztom, de eljátszom a jobb oldalon is, hiszen korábban a korosztályos válogatottakban is sokat játszottam jobb bekként, míg középen Debreceni és Lengyel Dani szerepelt" – idézte fel a meccs előtti taktikai „sakkozást" a hátvéd.

„Borzasztó volt a Honduras ellen elveszített meccs, de ezen a továbbjutással túltettük magunkat, és önbizalommal telve vártuk a csehek elleni találkozót. Úgy érzem, hogy jól ment a játék, talán most ment a legjobban. Az egész csapat nagyszerűen futballozott. Olyan meccs volt, amelyen egy pillanatig sem lehetett tudni azt, hogy merre billen a mérleg nyelve, hogy továbbmegyünk vagy kiesünk" – mondta Szekeres.

„Próbáljuk magunkat összeszedni, kipihenni és pénteken is a maximumot adjuk ki magunkból. Ugyanezt a játékot szeretnénk játszani, ugyanilyen alázattal, fegyelemmel és akarással, aztán majd elválik, hogy mindez elég lesz-e az elődöntőbe jutáshoz."

Szekeresnek külön szurkolótábora is volt, az Örs vezér terén egy kávézót vezető barátja, Attila sms-éből tudta meg, hogy teltház volt a helyiségben, és mindenki „halálra izgulta magát" a végjátékban, majd a tizenegyespárbaj során.

Legfrissebb hírek

Ilyen sem volt még ezen a vb-n

Foci vb 2026
1 órája

Eustáquio nem egyedül lőtte a gólját

Foci vb 2026
2 órája

Marsch ígéri, Kanada megmutatja, hogyan kell óriásra vadászni a nyolcaddöntőben

Foci vb 2026
2 órája

CONCACAF-csapat 40 éve nem ért el ilyen eredményt, mint Kanada

Foci vb 2026
2 órája

Kanada megnyerte az egyenes kieséses szakaszban lejátszott első vb-meccsét – statisztikák

Foci vb 2026
3 órája

Hétfői sportműsor: a 16 közé jutásért játszanak a brazilok és a németek, rajt Wimbledonban

Minden más foci
3 órája

Jenner: Letértünk az útról, ami korábban meghatározta a holland futballt; Sinner Wimbledonban címet védene

E-újság
3 órája

Egy telefon bánta a hullámzást a kanadaiak meccsén – videó

Foci vb 2026
3 órája
Ezek is érdekelhetik