U20-as vb: megvan a hivatalos magyar kezdőcsapat

Vágólapra másolva!
2009.10.16. 14:47
Címkék
A Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) honlapjának tájékoztatása szerint hivatalosan is megvan a magyar kezdőcsapat a Costa Rica elleni bronzmérkőzésre az U20-as labdarúgó-világbajnokságon.

A Nemzeti Sport korábbi információjának megfelelően nem lesz kezdő a hét elején gyomorrontással küzdő Németh Krisztián.

„Németh Krisztián jelezte, hogy a fertőzését követően úgy érzi, még nem százszázalékos a fizikai állapota, ezért határoztam úgy, hogy ezúttal nem jelölöm a kezdőbe, ugyanakkor annak lehetőségéről nem kell lemondanunk, hogy a csatár a végjátékban pályára lépjen, hiszen sérülés nem akadályozza a játékban. Hasonló a helyzet Simon Ádámmal, aki szintén nem tökéletesen egészséges a két nappal ezelőtti gyomorrontását követően, így ő is a kispadon kap helyet" – olvasható Egervári Sándor nyilatkozata az MLSZ honlapján.

Beharangozó írásunkat ide kattintva olvashatják! 

U20-AS VB, EGYIPTOM
A MAGYAR VÁLOGATOTT KEZDŐCSAPATA:
Gulácsi – Szekeres, Debreceni, Szabó J., Zámbó – Gosztonyi, Korcsmár, Kiss M., Koman – Simon A., Futács

 

Legfrissebb hírek

Őrületes, végletekig kiélezett mérkőzésen a Steelers ellökte a Lionst a rájátszástól – videók

Amerikai sportok
2 órája

Hétfői sportműsor: olasz Szuperkupa-döntő Rijádban

Minden más foci
5 órája

Schäfer András: Ez a legjobb válogatott, amiben valaha játszottam…; Koch Máté: Vissza az elitbe!

E-újság
5 órája

Varsó nem Budapest – Jakus Barnabás publicisztikája

Minden más foci
5 órája

Na, ez jobb foci! – Vincze András jegyzete

Labdarúgó NB I
5 órája

Raphinha és Yamal gólja döntött, a Barca nyert az 50 percet tíz emberrel játszó Villarreal otthonában

Spanyol labdarúgás
6 órája

A Carolina legyőzte a Tampa Bayt, és lépéselőnybe került a csoportgyőzelem szempontjából – videó

Amerikai sportok
6 órája

Kézilabda: Nagy Benedek 12 védéssel járult hozzá csapata győzelméhez – körkép

Kézilabda
6 órája
Ezek is érdekelhetik