„A mostani válogatott mentálisan előrébb tart, mint a korábbiak”

Vágólapra másolva!
2008.09.05. 09:15
Babos Gábor négy év után tért vissza a válogatottba a Montenegró elleni augusztusi mérkőzésen. A Hollandiában légióskodó kapus nem volt elégedett a bekapott három góllal, ám nem értékeli negatívan a válogatottnál eltöltött időt, sőt mint mondta, pozitívumokat lát a magyar válogatottnál végbement változások között.
Babos Gábor (középen) a válogatott edzésein a fiatalokra is odafigyel
Fotó: Farkas József
Babos Gábor (középen) a válogatott edzésein a fiatalokra is odafigyel
Babos Gábor (középen) a válogatott edzésein a fiatalokra is odafigyel
Fotó: Farkas József
Babos Gábor (középen) a válogatott edzésein a fiatalokra is odafigyel

DÁNIA KOMOLYAN VESZI

Dániában komolyan veszik a találkozót. Nemcsak Poulsen nyilatkozata (lásd alább) erősíti ezt, de szintén jelzésértékű, hogy mintegy 25 újságíró kíséri el a csapatot Budapestre, majd Lisszabonba, a Portugália elleni mérkőzésre.
A „komolysághoz" tartozik az is, hogy bár korábban olyan híreket szivárogtattak ki a dánok, melyek szerint több nagyágyújuk sérülésre hivatkozva kihagyja a meccset, köztük Jon Dahl Tomasson – aki a csütörtöki gyakorláson még külön edzett a társaktól –, ám minden bizonnyal ő is pályára lép szombaton.
„A mostani válogatott mentálisan előrébb tart a korábbi nemzeti csapatoknál. Ezt jól példázza, hogy az Erwin Koeman-éra alatt kétszer is vert helyzetből tudott felállni, ami nem volt jellemző a megelőző garnitúrákra” – mondta a Nemzeti Sportnak Babos.

A 34 éves, 18-szoros válogatott kapus szerint ennek a legfőbb oka az, hogy megváltozott a nemzeti csapat összetétele. „A keret zöme külföldön profiskodik, és ők megtanulták, átvették azt a szemléletet, amely itthon sajnos a mai napig nem jellemző a játékosokra. Ráadásul olyan kapitány fogja össze a társaságot, aki maga is hasonló mentalitású futballkultúrában nőtt fel, s tudja, hogyan kell motiválni, kezelni a labdarúgókat.”

Babos pályafutása utolsó lehetőségének tartja a válogatott meghívót, hiszen az ő korábban már nincs túl sok esélye arra, hogy valamikor szerepelhessen egy nagy világversenyen. De a NEC Nijmegen hálóőrét nemcsak a világbajnoki szereplés lehetősége motiválja.

„Annak idején Csank Jánosnál kerültem be a válogatottba, s amolyan utolsó mohikánként vagyok még mindig a színen. De azt is szem előtt tartottam a döntésemnél, hogy kötelességem segíteni az utánpótlást: a keretbe meghívott másik két kapus, Köteles László és Fülöp Márton is tehetséges, ígéretes karrier előtt áll.”

Szavazás

Hány pontot szerez a magyar válogatott az első két világbajnoki selejtezőn?

Írja be az itt látható számot!


POULSENT CSAK A HÁROM PONT ÉRDEKLI

Christian Poulsen bizakodva készül a magyarok elleni találkozóra: a Juventus középpályása kijelentette, hogy a döntetlennel semmilyen körülmények között nem lenne elégedett.

– Engem csak a három pont érdekel. Nem tartozom azok közé, akiket zavar, ha idegenben húsz-, harminc- vagy akár hetvenezer őrjöngő hazai drukker előtt kell pályára lépnie. Eddigi pályafutásom során hozzászoktam a forró légkörű összecsapásokhoz, nem hiszem, hogy bármitől is megrettennék.

– A magyar futballisták tudják, ki az a Christian Poulsen, de vajon ön ismeri-e őket?
– Miután videofelvételekre támaszkodva alaposan elemeztük szombati riválisunkat, mondhatom azt, hogy igen. S hogy a személyes tapasztalataimról is beszámoljak: a nyári felkészülés során a Juventusszal játszottunk a Dortmund ellen, és – higgyék el, ezt nem az udvariasság mondatja velem – a német gárdában Hajnal Tamás nyújtotta az egyik legjobb teljesítményt. Ha szombaton ki tudnánk kapcsolni a játékból, sokat segítenénk magunkon.

– Netán az ön feladata lesz az irányító semlegesítése?
– Ez maradjon az én titkom… Annyit azonban leszögezhetek: ha Hajnal Tamás jön velem szembe, mindent megteszek, hogy megállítsam.

– Legyen őszinte: milyen csapatnak tartja Magyarországot?
– Jónak.

– És Dániát?
– Jobbnak…


TOVÁBBI RÉSZLETEK A MAGYARORSZÁG–DÁNIA MÉRKŐZÉSRŐL A PÉNTEKI NEMZETI SPORT 2–3. OLDALÁN!
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik