A magyar futsall-válogatott valósággal kivégezte az angolokat

Vágólapra másolva!
2008.02.29. 19:46
A magyar futsal-válogatott kiütéses, 15-0-s győzelmet aratott Anglia ellen a világbajnoki selejtezőtorna 2. fordulójában. Az első félidőben féltucatnél álltak meg a mieink, és a második játékrészben sem vettek vissza a tempóból. A siker azt jelenti, immáron két győzelemmel állnak a kvartett élén. Utolsó ellenfelük Lengyelország lesz vasárnap nyolc órakor.
Az angolok ellen összesen tizenötször ismétlődött meg ez a jelenet
Az angolok ellen összesen tizenötször ismétlődött meg ez a jelenet
Az angolok ellen összesen tizenötször ismétlődött meg ez a jelenet
Az angolok ellen összesen tizenötször ismétlődött meg ez a jelenet

A magyar futsal-válogatott pénteken az angol nemzeti csapattal mérkőzött meg a Gyöngyösi Városi Sportcsarnokban.

A mieink jó előjelekkel várhatták a találkozót, első összecsapásukat ugyanis 3-0-ra, meggyőző fölénnyel nyerték.

A magyarok agilisan kezdtek, és csak idő kérdése volt, mikor szerzik meg a vezetést: Madarász és Gyurcsányi is közel járt a gólszerzéshez, de az angolok kapusa, Thornton mindannyiszor a helyén volt.

A hetedik percben érett góllá a fölényük, ekkor Lódi Tamás helyezett okosan a bal sarokba.

A britek ezután mindent megtettek a tisztes helytállás érdekében, de játéktudásban fel sem vették a versenyt a jobb erőkből álló magyar válogatottal.

A hangulatra nem lehetett panasz, a szurkolók teljes erőbedobással támogatták kedvenceiket. Utólag elmondhatjuk: a pályára lépő játékosok meg is hálálták a bizalmat.

A 12. percben Gyurcsányi Zsolt vette be a vendégek kapuját, méghozzá szinte ugyanolyan szögből, mint ahonnan Lódi szerezte a találkozó első gólját.

A 14. percben Lódi megszerezte második találatát is, sakk-mattig játszották ki a mieink a helyzetet. Az angolok csak asszisztáltak ehhez a támadáshoz.

Két perccel később Szabó Zoltán köszönt meg, és egy gyönyörű egyéni akció után nyolc méterről lőtte ki a kapu bal oldalát.

A félidőben még Madarász vállalt két gólt, így a szünetre már hatgólos vezetéssel a magyar futsal-válogatott.

A második játékrészben számolatlanul szereztük a szebbnél szebb gólokat, végül tizenötnél álltunk meg. Gyurcsányi Zsolt ebből ötöt jegyzett.

VB-SELEJTEZŐTORNA

2. FORDULÓ
Magyarország-Anglia 15-0 (6-0)
Gólszerzők: Gyurcsányi 5, Lódi 4, Madarász 2, Baranyai, Szabó Z., Nagy G., Németh P.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik