Várhidi Péter kapitány válaszait és döntéseit várja az MLSZ elnöke

Vágólapra másolva!
2007.08.06. 23:33
Címkék
Huszti Szabolcs rehabilitálása, Filkor Attila válogatottsága, illetve Koman Vladimir választása, hogy ukrán vagy magyar válogatott akar-e lenni – ezek a kérdések adtak témát az utóbbi napokban a futball kedvelőinek. Várhidi Péter szövetségi kapitánynak most már minden bizonnyal pontot kell tennie az ügy végére.
Kisteleki István, az MLSZ elnöke kedden találkozik Várhidi Péter szövetségi kapitánnyal, és írásos véleményt kér tőle Huszti Szabolcs, Filkor Attila, illetve Koman Vladimir ügyében.Az elnök – hangsúlyozva, hogy nem szeretne elébe menni a szakember válaszainak – ettől függetlenül mindhárom ügyről elmondta a véleményét a Nemzeti Sportnak.Huszti Szabolcs kapcsán elárulta: számára az ügy tökéletesen tiszta, így nem is hajlandó vele foglalkozni. A játékos cserbenhagyta a csapatot, a fegyelmi döntés így arányos a tett súlyával.A Filkor Attilával kapcsolatos kérdést az elnök szerint könnyű megválaszolni. Ha a labdarúgó jelenlegi tudása alapján szerepet kaphat a válogatottban, akkor be kell hívni.Koman Vladimirról Kisteleki István elárulta: olyan kérdést kell megfogalmazni, amelyet eddig senki nem tett fel. Vagyis a fiatal játékos magyarnak, vagy ukránnak érzi-e magát?Kisteleki István további véleményét elolvashatja a kedden megjelenő Nemzeti Sportból!
Legfrissebb hírek

Az örmény sajtó nem az írek elleni győzelemtől, hanem a Kazincbarcika hátvédjének kemény szavaitól hangos

Foci vb 2026
9 perce

Michael Apelgren szerint az állandóság lehet a Szeged egyik erénye a BL-ben

Kézilabda
14 perce

Továbbadhatják a Fraditól vett Traorét, lesz pénz Csobothra is, közel a bejelentés

Légiósok
34 perce

Férfi kézi BL: nem elvárás, de reális cél a négyes döntő Szegeden és Veszprémben

Kézilabda
51 perce

Haalandék 29 éve nem látott eredménnyel küldték haza Moldovát

Foci vb 2026
52 perce

F1: az Adidas lesz az Audi istálló ruházati partnere

F1
59 perce

Csókkirály helyett: Anna Kalinszkaja megnevezte a teniszvilág flörtkirályát

Tenisz
1 órája

Vitális Milán: Az egyik legjobb válogatott ellen is felvettük a ritmust

Magyar válogatott
1 órája
Ezek is érdekelhetik