Kisteleki helyesbített: csak javasolnak, nem kötelezik Várhidit

Vágólapra másolva!
2007.06.21. 19:39
Címkék
A Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) elnöke, Kisteleki István kérésére pontosítást adott ki a Magyar Távirati Iroda (MTI) a mai elnökségi ülésről. Mint arról beszámoltunk, az elnök a tanácskozás szünetében úgy nyilatkozott, Várhidi Péter szövetségi kapitánynak a jövőben ki kell kérnie a Mészöly Kálmán, Dunai Antal, Bicskei Bertalan alkotta triumvirátus véleményét a keret összeállításáról. Ezt a kijelentését egy újabbal helyesbítette, azt mondta, az elnökség csak „javasolja” az egyeztetést az említett három szakértővel.
Kisteleki István (jobbra) csak a mosdóba ment ki. Pechjére elkapták az újságírók, ő pedig nyilatkozott is ? utólag helyesbített
Kisteleki István (jobbra) csak a mosdóba ment ki. Pechjére elkapták az újságírók, ő pedig nyilatkozott is ? utólag helyesbített
Kisteleki István (jobbra) csak a mosdóba ment ki. Pechjére elkapták az újságírók, ő pedig nyilatkozott is ? utólag helyesbített
Kisteleki István (jobbra) csak a mosdóba ment ki. Pechjére elkapták az újságírók, ő pedig nyilatkozott is ? utólag helyesbített

Amikor Kisteleki István eredeti nyilatkozatát tette, akkor az MTI tudósítóján kívül jelen volt még a Blikk újságírója és a www.samsungsport.hu kamerája is.

A Nemzeti Sportnak mindhárom orgánum munkatársa megerősítette: az elnök valóban azt mondta, a szövetségi kapitánynak ki kell kérnie Mészöly Kálmán elnöki tanácsadó, Dunai Antal alelnök és Bicskei Bertalan szakmai igazgató véleményét, de a döntés joga és felelőssége az övé.

A távirati iroda MLSZ-elnökségi: szakmai csapat felügyeli a kapitányt címmel kiadott jelentésében idézte Kisteleki Istvánt, aki a következőt mondta:

„A kerethirdetés, a csapat összeállítása előtt a szövetségi kapitánynak egyeztetnie kell a szakértőkkel, természetesen a döntés felelőssége továbbra is az övé. Az elnökség viszont folyamatosan ellenőrzi és számon is kéri, hogy ezek az egyeztetések megtörténtek-e és milyen eredménnyel jártak.”

Információink szerint miután ez a hír nyilvánosságra került, Kisteleki István felhívta az MTI-t, amely tartotta, hogy hűen interpretálta az elnök nyilatkozatát, azonban hajlandó volt arra, hogy kiadjon egy pontosítást, megjegyezvén azonban, hogy azt Kisteleki kérésére teszi.

Mindez azt jelenti, hogy Kisteleki István – feltehetőleg az elnökségi tagok nyomására – megváltoztatta korábban adott nyilatkozatát. Ugyanakkor az tény – és erről a samsungsport.hu-nek kép- és hangfelvétele is van –, hogy eredetileg kijelentette: Mészöly, Dunai és Bicskeit szükséges bevonni, és amennyiben ezt Várhidi Péter nem teszi meg, akkor felelősségre vonással kell szembenéznie.

Az elnöknek azért kellett magát helyesbítenie, mert amit mondott, az – mint utólag kiderült – nem az MLSZ-elnökség hivatalos álláspontja volt.

A pontosított nyilatkozat így hangzik (MTI): „Az elnökség azt javasolja a szövetségi kapitánynak, hogy kerethirdetés és a csapat összeállítása előtt egyeztessen a szakértőkkel, természetesen a döntés felelőssége továbbra is az övé. Az elnökség viszont folyamatosan ellenőrzi és számon is kéri, hogy ezek az egyeztetések megtörténtek-e és milyen eredménnyel jártak.”
Legfrissebb hírek

Álljunk bele! – Pór Károly publicisztikája

Magyar válogatott
20 perce

Száznyolcvan fok – Szeleczki Róbert jegyzete

Tenisz
20 perce

Rossi: Három pontot kiengedtünk a kezünkből; Szatmári András: Küzdök a helyemért a csapatban

E-újság
21 perce

Csütörtöki sportműsor: Szeged–Wisla Plock a férfi kézi BL-ben

Minden más foci
21 perce

Rostáék kikaptak otthon, a Magdeburg simán megverte a PSG-t a férfi kézi BL-ben

Kézilabda
48 perce

Európai kézilabdaligák: Vámos és Albek is négy gólt lőtt

Kézilabda
1 órája

Férfi kosár Eb: elképesztő, félpályán túli dobás adott erőt a németeknek, hogy ellensúlyozzák Doncic 39 pontját

Kosárlabda
1 órája

Rasszista atrocitások érték Mosonmagyaróváron a Győr kézilabdázóit

Kézilabda
1 órája
Ezek is érdekelhetik