Eb-selejtező: dán játékvezetők dirigálnak Görögországban

Vágólapra másolva!
2007.05.28. 23:17
Címkék
Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) döntése alapján dán játékvezetői négyes dirigálja majd a Görögország-Magyarország Európa-bajnoki selejtezőt.
A vezetőbíró Claus Bo Larsen lesz, aki már vezetett a magyar válogatottnak mérkőzést. Sok örömünk nem telt benne, hiszen 2003-ban a magyar nemzeti tizenegy vereséget szenvedett Rigában a lettektől.A 41 éves Larsen a rutinos játékvezetők közé számít, 1996 óta a nemzetközi keret tagja. Még ugyanabban az évben részt vett az U16-os Eb-n, majd 1999-ben az ifjúsági világbajnokságon. 2004-ben tagja volt az athéni olimpia játékvezetői keretének.Világbajnokságon és Európa-bajnokságon még nem fújt, a mostani kiírásban is csak egy selejtezőt vezetett: szeptember 6-án a Bulgária-Szlovénia összecsapáson osztott ki hét sárga lapot.Az idei Bajnokok Ligája-kiírásban három meccset dirigáló Larsen munkáját honfitársai segítik: Bill René Hansen és Henrik Sonderby lesz a két asszisztens, a tartalék játékvezetőnek pedig Emil Laursent jelölték.
Legfrissebb hírek

Németh Hunor édesapja elégedetlen fia helyzetével – Esterházy Mátyás is reagált

Légiósok
23 perce

Vizes vb: kínai arany a női szinkronúszóknál

Vizes vb 2025
42 perce

Magabiztos játékkal győzte le a női pólóválogatott az olaszokat, és ott van a négy között

Vizes vb 2025
45 perce

Nyolc gól Pakson, a hazaiak megnyerték a Honvéd elleni meccset

Labdarúgó NB I
52 perce

NHL: Ovecskin „rekordermeze” a torontói hírességek csarnokában

Jégkorong
1 órája

Triatlon: Szalai Fanni ezüstérmes a melillai junior Európa-bajnokságon

Utánpótlássport
1 órája

Barcelona: nagyon fogy Yamal új meze

Spanyol labdarúgás
1 órája

NS-infó: a DVSC csatárt és szélsőt igazol még – ők lehetnek a kiszemeltek

Labdarúgó NB I
1 órája
Ezek is érdekelhetik