Kétséges Torghelle Sándor visszatérése a PAOK Szalonikihez

Vágólapra másolva!
2007.05.18. 19:57
Címkék
Tulajdonképpen jó szezont zárt a görög PAOK Szaloniki együttesénél Torghelle Sándor, aki egy gólja mellett hat gólpasszt adott. Ennek ellenére sem ő, sem a klub nem elégedett ezzel a teljesítménnyel, így elképzelhető, hogy a támadó tovább áll.


TOVÁBBI RÉSZLETEK A NEMZETI SPORT SZOMBATI SZÁMÁBAN!
Torghelle Sándor már Magyarországon van, tekintve, hogy egy hete végetért a görög bajnokság. A 25 éves csatár pihenni jött haza, mivel két hónapig nem lesz a gárdának tétmérkőzése.

A tizenkétszeres magyar válogatott támadó telefoninterjúban arról beszélt, hogy mennyire csalódott csapata és saját produkciója miatt.

"A bajnokság vége nem úgy sikerült, ahogy elterveztük és mivel a hajrában két olyan mérkőzést is elbuktunk, amit nem lett volna szabad, lecsúsztunk az UEFA-kupát jelentő ötödik helyről. Ami a saját teljesítményemet illeti, tény, hogy a találkozók zömén kezdőként játszottam és általában jól is ment a futball, a gólok továbbra sem jöttek. Adtam hat gólpasszt, hasznos tagja voltam a csapatnak, de a befejezéskbe mindig hiba csúszott" - mondta Torghelle.

S hogy mit hoz a jövő, marad-e a csatár Szalonikiben vagy esetleg egy másik együtteshez szerződik, kiderül a Nenzeti Sport szombati számából.
Legfrissebb hírek

Csütörtöki sportműsor: Szeged–Wisla Plock a férfi kézi BL-ben

Minden más foci
6 órája

Orbán Viktor megköszönte a szurkolóknak a lélegzetelállító koreográfiát

Magyar válogatott
6 órája

Rossi: Három pontot kiengedtünk a kezünkből; Szatmári András: Küzdök a helyemért a csapatban

E-újság
6 órája

Babosék kétszettes győzelemmel kezdtek Sao Paulóban

Tenisz
7 órája

Álljunk bele! – Pór Károly publicisztikája

Magyar válogatott
7 órája

Száznyolcvan fok – Szeleczki Róbert jegyzete

Tenisz
7 órája

Rostáék kikaptak otthon, a Magdeburg simán megverte a PSG-t a férfi kézi BL-ben

Kézilabda
8 órája

Európai kézilabdaligák: Vámos és Albek is négy gólt lőtt

Kézilabda
8 órája
Ezek is érdekelhetik