EURO 2012: bizakodónak tűnik a magyar küldöttség

Vágólapra másolva!
2007.04.17. 01:28
Címkék
A magyar küldöttség Cardiffban bizakodva várja az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) végrehajtó bizottságának szerdai döntését a 2012-es Európa-bajnokság helyszínéről.
Elbert Gábor, az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium sport szakállamtitkára szerint a magyar és horvát pályázati bizottság mindent megtett a győzelemért.

"A sportban benne van a vereség lehetősége is, én azonban hiszek a győzelmünkben" - mondta az MTI-nek. "Ha mégsem nyerünk, akkor is emelt fővel utazhatunk haza. Én személy szerint a keddi prezentáció után nem változtatnám meg korábban kialakított álláspontomat, de biztos vagyok benne, hogy olyanok is akadnak az UEFA végrehajtó bizottságában, akik csak az utolsó pillanatban döntenek."

Kisteleki István, az MLSZ elnöke szerint apróságok dönthetnek.

"A futballban már többször kiderült, hogy minden a 92-93. percben dől el. Mi most értünk el idáig, remélem, a hajrát is ugyanolyan jól bírjuk, mint az ezt megelőző időszakot és akkor van esélyünk a végső győzelemre."

Gyárfás Tamás, a magyar pályázatot előkészítő szervezőbizottság vezetője szerint még semmi sem dőlt el.

"Nem értek egyet azokkal, akik azt állítják, hogy az UEFA már meghozta döntését. Az úszó-Eb előtt mindegyik döntéshozóval leültem beszélgetni és meg tudtam győzni őket arról, hogy nekünk kell megrendezni az Európa-bajnokságot. Erre ezúttal nincs lehetőségem, mert az UEFA illetékeseit nem ismerem, és ők sem engem. Sajnos a magyar futball sportdiplomáciai téren nem áll túl jól, ezért más utat kellett választanunk, prezentációnkkal az illetékesek érzelmeire próbálunk hatni."

Mészöly Kálmán korábbi olimpiai bajnok labdarúgó, volt szövetségi kapitány is bizakodó.

"Csak a győzelemre gondolok, más eredményt nem tudok elképzelni" - jelentette ki.

Albert Flórián, az egyetlen magyar aranylabdás futballista nem mert tippelni.

"Lehetetlen megjósolni a végeredményt, mindhárom pályázó egyformán esélyes, nem szívesen lennék a döntéshozók helyében, óriási a felelősségük, a három nagyon jó pályázat közül rendkívül nehéz egyet kiemelni."

"Azt álmodtam, hogy mi kapjuk meg a rendezés jogát és szerdán, a döntés kihirdetése után az egész ország ünnepel" - mondta Szepesi György, a rádiós riporterlegenda, az MLSZ korábbi elnöke.

"Csak győzelemben tudok gondolkozni, és hiszek a sikerünkben" - hangsúlyozta Várhidi Péter, a magyar válogatott szövetségi kapitánya. - "Én azonban abban is hiszek, hogy 2012-re olyan erős válogatottunk lesz, amely képes a selejtezőkön is kiharcolni a részvétel jogát, amennyiben nem kapjuk meg a lehetőséget a kontinens-bajnokság megrendezésére."

A kedden, magyar idő szerint 16.30 órakor kezdődő végső prezentáció során mindhárom pályázónak 30 perc áll a rendelkezésére, hogy meggyőzze a végrehajtó bizottság tagjait. A bemutató végén az UEFA illetékesei 15 percig tehetnek fel kérdéseket a jelentkezőknek. A prezentációt a magyarok és a horvátok kezdik, őket követik az olaszok, majd az együtt kandidáló lengyelek és ukránok.

A 2012-es Eb helyszínét szerdán, magyar idő szerint 11:30 órakor sajtótájékoztatón jelentik be. (MTI)
Legfrissebb hírek

Davis-kupa: Marozsán kezd az osztrákok ellen Debrecenben

Tenisz
26 perce

Gruber Zsombort választották július és augusztus legjobb játékosának az NB I-ben

Labdarúgó NB I
40 perce

Most sem jutottak ki a vb-re, menesztették a venezuelai kapitányt

Foci vb 2026
41 perce

82 évesen visszatér a pályára a korábbi Serie A-kapus

Olasz labdarúgás
1 órája

Franz Beckenbauer, a Császár 80 éve született

Német labdarúgás
1 órája

A Real Madrid idén sem vesz részt az Aranylabda-gálán – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
1 órája

74 vádpontban találták bűnősnek a Chelsea-t – hivatalos

Angol labdarúgás
1 órája

Gyorsaságimotoros-vb: Megszűnik a MotoE

Egyéb egyéni
2 órája
Ezek is érdekelhetik