Labdarúgás: az UEFA 2,5 millió eurót ad az MLSZ edzőképző központjára

Vágólapra másolva!
2007.02.28. 16:25
Címkék
Az egynapos hivatalos látogatáson Budapesten tartózkodó Mathieu Sprengers, az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) végrehajtó bizottságának tagja arról tájékoztatta a magyar szövetséget, hogy az UEFA mintegy 2,5 millió euróval támogatja a tervezett edzőközpont kialakítását.
A holland szövetség elnökeként is tevékenykedő sportdiplomata Kisteleki István MLSZ-elnöktől és Scheer Sándor elnökségi tagtól kapott részletes tájékoztatást a várhatóan jövőre elkészülő beruházásról, valamint az összes többi, a magyar labdarúgás fejlesztését célzó programról.

"Hollandiában is egykor az volt a kiindulási pont, hogy a futball infrastruktúráját kell magas szintre fejleszteni, mert aztán a korszerű létesítményekre alapozva lehet beindítani valamennyi szakmai programot" - foglalta össze véleményét a magyar törekvésekről az MTI érdeklődésére Sprengers.

"A műfüves pályák tömeges létesítésére kidolgozott OLLÉ-programot annyira jónak tartom, hogy mintául ajánlom az összes kelet-európai ország számára, s erről természetesen tájékoztatom majd az UEFA végrehajtó bizottságát is."

Kisteleki István öröme jogos, hiszen az OLLÉ-program elnyerte az UEFA tetszését
Szabó Miklós
Kisteleki István öröme jogos, hiszen az OLLÉ-program elnyerte az UEFA tetszését

A vendég az utánpótlás-nevelési tervek kapcsán hangsúlyozta: akárcsak az OLLÉ-program esetében, nem elég a kezdeményezés, az MLSZ megalapozott elképzelése, hathatós állami támogatás is szükséges a pályaépítéshez és az utánpótlás-neveléshez.
Legfrissebb hírek

Fél évszázad Kiscsicsóval – Bobory Balázs publicisztikája

Jégkorong
14 perce

Madridban rendezik a 2027-es Bajnokok Ligája-döntőt – hivatalos

Bajnokok Ligája
16 perce

Szemmel láthatóan élvezi a futballt Sevillában az MU-nál felsülő brazil szélső

Spanyol labdarúgás
19 perce

Férfi kézilabda BL: Szeged–Wisla Plock

Kézilabda
29 perce

A 150 éve született Gillemot Ferencre emlékeztek a Fiumei úti temetőben

Magyar válogatott
30 perce

Kerékpárbalesete után átesett a műtéten Luis Enrique

Francia labdarúgás
40 perce

Lerövidített időfutamot nyert meg Filippo Ganna a Vueltán

Kerékpár
56 perce

Könyv jelent meg Simon Tiborról

Labdarúgó NB I
1 órája
Ezek is érdekelhetik