MLSZ: közel négy évtized után távozik az adidas

Vágólapra másolva!
2007.02.23. 18:55
Címkék
Az adidas Budapest Kft. a cég nemzetközi központjával történt egyeztetést követően úgy határozott, hogy nem kíván élni szerződés adta jogával, és nem tesz ajánlatot a közte, valamint a Magyar Labdarúgó-szövetség között december 31-én lejárt együttműködési szerződés meghosszabbítására - erről az adidas Budapest Kft. tájékoztatta a távirati irodát.

A döntés következtében a sportszergyártó és az MLSZ - egy rövid megszakítástól eltekintve - közel négy évtizedes együttműködése ért a végéhez.

A távirati irodához eljuttatott pénteki közlemény ugyanakkor kiemeli: a megszűnő megállapodás ellenére az adidas továbbra is jelentős figyelmet szentel a magyar futballnak azáltal, hogy a már fennálló együttműködéseken (DVSC-TEVA, FC Sopron, Győri ETO FC) túl további klubokkal és kiemelkedő tehetségű hazai játékosokkal kíván csapat szintű és egyéni szerződéseket kötni.
Legfrissebb hírek

Orbán Viktor is megemlékezett Simon Tiborról

Labdarúgó NB I
13 perce

Vereség Oslóban, nehéz helyzetből várja a visszavágót a Ferencváros a női BL-selejtezőben

Bajnokok Ligája
14 perce

Fájó hazai vereséggel kezdett a Szeged a férfi kézilabda BL-ben

Kézilabda
35 perce

Jégkorong: Szabó Bonita szeme előtt már az A-csoportos U18-as vb lebeg

Utánpótlássport
37 perce

Egyelőre nincs döntés arról, játszhat-e külföldön bajnokit a Barca és a Milan

Spanyol labdarúgás
1 órája

Rapport Richárd győzött, zárkózik az élmezőnyre a FIDE Frand Swiss tornán

Egyéb egyéni
1 órája

Vitorlázás: Vadnai Jonatán harmadik az ILCA 7 világranglistáján

Egyéb egyéni
1 órája

Tokióban népszerűsítették a budapesti atlétikai világdöntőt

Atlétika
1 órája
Ezek is érdekelhetik