Cipruson kezdi 2007-et a Várhidi-csapat

Vágólapra másolva!
2006.12.21. 14:36
Címkék
A magyar labdarúgó-válogatott februárban a ciprusi nemzetközi tornán kezdi meg jövő évi szereplését, a szigetországban kétszer lép pályára. A nyitányon a hazai együttes lesz az ellenfél, majd Bulgária vagy Lettország következik.
Kanada ellen győzött Várhidi Péter csapata
Kanada ellen győzött Várhidi Péter csapata
Kanada ellen győzött Várhidi Péter csapata
Kanada ellen győzött Várhidi Péter csapata
A magyar szövetség hivatalos honlapja, az mlsz.hu azt írta, hogy Várhidi Péter szövetségi kapitány együttese február 6-án mérkőzik Ciprussal, másnap pedig az arany- vagy a bronzéremért csatázik a bolgár-lett duó valamelyik tagjával.

„A ciprusi mérkőzésekkel indul számunkra az év, egy villámtornával kezdjük a közös munkát - nyilatkozta az internetes portálnak Várhidi Péter, majd hozzátette: Csak néhány nappal a ciprusi szereplés előtt lesz módunk találkozni a játékosokkal. Nagy változtatásokat nem tervezek, ugyanazon az úton kívánok haladni, amelyen elindultam kinevezésemkor, ezért jelentős módosítások nem várhatóak majd a keret összetételében. Ugyanakkor van egy-két játékos, például Gera Zoltán, aki most a kerettel tarthat, hiszen hivatalos FIFA-játéknapon rendezik a tornát.

A magyar együttes 2002-ben Gellei Imre, majd 2004-ben Lothar Mätthaus irányításával is szerepelt Cipruson, a második alkalommal döntős volt.

A ciprusi válogatott a 73. helyet foglalja el a FIFA világranglistáján, az Európa-bajnoki selejtezők során hazai pályán 5-2-re legyőzte Írországot, majd 1-1-es döntetlent ért el Németország ellen. Bulgária a 43., Lettország pedig a 90. a rangsorban.
Legfrissebb hírek

Babos Tímea párosban, Udvardy Panna egyesben harcolta ki a továbbjutást Sao Paulóban

Tenisz
2 órája

Pénteki sportműsor: rajtolnak a hokiligák, Davis-kupa Debrecenben

Minden más foci
3 órája

Lukács Dániel: A történetem erőt adhat a fiataloknak; Horváth Ferenc: A siker személyvonaton érkezik

E-újság
3 órája

Pontok és mezcsere – Deák Zsigmond jegyzete

Magyar válogatott
4 órája

Fazekas Gergő szerint minden egyes labdának jelentősége volt a Szeged ellen

Kézilabda
4 órája

Remek második félidővel nyert a Füchse Berlin a Nantes ellen a férfi kézi BL-ben

Kézilabda
4 órája

Visszatért Bilbaóba az Európa-bajnok hátvéd – hivatalos

Spanyol labdarúgás
4 órája

A Trabzonspor bejelentette André Onana érkezését

Minden más foci
4 órája
Ezek is érdekelhetik